A pályázat célja a – polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvényben (továbbiakban: Ptv.) szabályozott, a közbiztonság és közrend fenntartásában részt venni kívánó, a környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok által létrehozott – polgárőrségek (egyesületek) támogatása, elősegítve ezzel a közbiztonság javítását célzó társadalmi elvárásokat tükröző, önként vállalt bűnmegelőzési feladatok maradéktalan végrehajtását. I. […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Közigazgatási és Intézményirányítási Igazgatósága munkahelyen szociális, egészségügyi, intézményi referens álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett. A munkakör fő tartalma: az Önkormányzat szociálpolitikai, gyermekjóléti, kulturális feladatainak […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője pályázatot hirdet a Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatósága munkahelyen költségvetési ügyintézői álláshely betöltésére, határozatlan időtartamra szóló, köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely sikeres pályázat esetén azonnal betölthető, legalább 3 hónap próbaidő kikötése mellett. A munkakör fő tartalma: Gyöngyös Városi Önkormányzat és költségvetési szervei, a nemzetisági önkormányzatok tekintetében nyilvántartja […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatósága munkahelyen helyi közútkezelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely elbírálást követően betölthető, 6 hónapos próbaidő alkalmazása mellett. A munkakör fő tartalma: a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004. (I. 28.) GKM rendeletben, […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatósága munkahelyen helyi közútellenőr álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely elbírálást követően betölthető, 6 hónapos próbaidő alkalmazása mellett. A munkakör fő tartalma: a helyi közutak, járdák állapotának figyelemmel kísérése, a közúti jelzések láthatóságának, épségének […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján, valamint a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 67. § (7) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Gyöngyös Város Óvodái (3200 Gyöngyös, Platán u. 1/2.) intézményvezetői munkakörének (magasabb vezető beosztás) 5 évig – 2023. augusztus 1. napjától 2028. […]
TovábbPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2023. évre kulturális célú tevékenységek támogatására pályázatot hirdet Gyöngyös közigazgatási területén működő, kulturális feladatot ellátó gyöngyösi székhelyű – és nem gyöngyösi székhelyű, de Gyöngyös közigazgatási területén rendezvényt tartó – bejegyzett helyi szervezetek, gyermekjóléti, köznevelési és szakképzési intézmények, gyűjtemények, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, nemzetiségi önkormányzatok, adószámmal rendelkező gyöngyösi magánszemélyek részére, […]
TovábbPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Egészségügyi, szociális és Lakásügyi Bizottsága 2023. évre egészségügyi és szociális tevékenységek támogatására pályázatot hirdet a városban működő helyi civil szervezet, köznevelési, szakképzési, oktatási, gyermekjóléti intézmény, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, szociális szövetkezet, alapítvány, nemzetiségi önkormányzat, adószámmal rendelkező magánszemély részére, valamint azon helyi szervezet, intézmény részére, amelynek bejegyzett országos vagy regionális […]
TovábbPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási és Kulturális Bizottsága 2023. évre oktatási és nevelési tevékenységek támogatására meghívásos pályázatot hirdet a város közigazgatási területén működő köznevelési és szakképzési intézmények részére. A pályázat célja: A támogatás az Önkormányzat közigazgatási területén belül működő azon pályázóknak nyújtható, amelyeknek vagy akiknek a támogatott tevékenysége Gyöngyös város hírnevét és tekintélyét […]
TovábbPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Turisztikai, Ifjúsági és Sportbizottsága 2023. évre sporttevékenységek támogatására pályázatot hirdet a városban működő helyi civil szervezet, köznevelési, szakképzési, oktatási, sport intézmény, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, alapítvány, nemzetiségi önkormányzat, adószámmal rendelkező magánszemély részére, valamint azon helyi szervezet, intézmény részére, amelynek bejegyzett országos vagy regionális szervezete Gyöngyös város közigazgatási területén szervezeti […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Városrendészet munkahelyen közterület-felügyelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely elbírálást követően, 6 hónapos próbaidő alkalmazása mellett tölthető be. A nyertes pályázónak – alkalmazását megelőzően – a közterület-felügyelői munkakör betöltéséhez szükséges egészségi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie, […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatósága munkahelyen helyi közútkezelő álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely elbírálást követően betölthető, 6 hónapos próbaidő alkalmazása mellett. A munkakör fő tartalma: a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004. (I. 28.) GKM rendeletben, […]
TovábbPályázati felhívás Gyöngyös Város Jegyzője pályázatot hirdet a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi és Költségvetési Igazgatóság munkahelyen költségvetési ügyintéző – a munkavégzés helye: Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal Pálosvörösmarti Kirendeltsége (Pálosvörösmart, Rákóczi út 116.). álláshely betöltésére, határozatlan időre szóló köztisztviselői jogviszony keretében. Az álláshely elbírálást követően betölthető, 6 hónapos próbaidő alkalmazása mellett. A munkakör fő […]
TovábbPÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyöngyös Város Polgármestere az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének szabályairól, a lakbérek mértékének megállapításáról szóló 1/2013. (II.4.) önkormányzati rendelet alapján az érvényes lakásigényléssel, valamint bérleti jogviszonnyal rendelkezők számára zártkörű pályázatot hirdet Gyöngyös Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, az alábbiakban felsorolt bérlakások bérbevételére. A pályázatok benyújtásának helye: Gyöngyösi Közös […]
TovábbGyöngyös Város Óvodái a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gyöngyös Város Óvodái óvodapedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Gyöngyös Város Óvodái Tündérkert Tagóvodája 3200 Gyöngyös, Visonta u. 2. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó […]
TovábbGyöngyös Város Óvodái a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gyöngyös Város Óvodái óvodapedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Gyöngyös Város Óvodái Platán Úti Tagóvodája 3200 Gyöngyös, Platán u. 1/2 A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással […]
TovábbGyöngyös Város Óvodái a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gyöngyös Város Óvodái óvodapedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Gyöngyös Város Óvodái Katona J. Úti Tagóvodája 3200 Gyöngyös, Katona J. u 5 A munkakörbe tartozó, illetve a […]
Tovább