Rekordösszegű adomány gyűlt össze
Adományrekorddal zárult a 110. Richter Egészségváros – 29.068.000 forint adományban részesült a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház
Ismét nagy lakossági érdeklődés mellett zajlott le a Richter Gedeon Nyrt. társadalmi felelősségvállalási programjának részeként megvalósuló Richter Egészségváros rendezvény Gyöngyösön, amely fennállása óta második alkalommal érkezett a településre. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzés és az egészségtudatosság fontosságára, és támogassa a hazai egészségügyi intézményeket fontos fejlesztések, beruházások megvalósításában, elősegítve ezzel az egészségügyi ellátórendszer tovább fejlesztését.

A magyar gyógyszergyártó vállalat 3,5 millió forint alapadományt ajánlott fel a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház számára. A program során a résztvevők minden egyes aktivitásért – például szűrővizsgálaton, tanácsadáson való részvételért – szimbolikus adománypontokat gyűjtöttek, amelyekkel kiegészítették a Richter alapadományának összegét. A lakosság összefogásának köszönhetően a nap végén összesen 29.068.000 forint támogatásban részesül a kórház. Ebből az összegből a sebészeti műtő új eszközökkel történő felszerelését fogja megvalósítani az intézmény.

A rendezvény megnyitóján Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere köszöntötte először az Egészségváros résztvevőit:
„Büszke vagyok arra, hogy már a reggeli Egészségsétán is nagyon sokan vettünk részt. Ebből is jól látható, hogy Gyöngyös egy igazi közösséget alkot. Örülünk annak, hogy a Richter Egészségváros ismét visszatért hozzánk, és újból benépesíti a Fő teret. Nagyszerű lehetőség, hogy részt vehetünk ezeken a szűréseken, meghallgathatjuk az előadásokat, és ezzel saját egészségünkért téve hozzájárulhatunk a kórház adománycéljának megvalósulásához is.”

Dr. Assani Omar, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház főigazgatója és minőségirányítási vezetője is megosztotta gondolatait a programmal kapcsolatosan:
„Gyöngyös és környéke egy valóban nagyon jó közösséget alkot. És most láthatjuk ennek a közösségnek az összefogását is. A mai napon az emberek összefognak azért, hogy a kórházat és saját egészségük megőrzését is támogassák. A kórház vezetősége és minden dolgozója nevében megígérem, hogy legjobb tudásunk szerint mi is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy vigyázzunk az Önök egészségére.”

A színpadi köszöntőbeszédek során Kiss Orsolya, a Richter Gedeon Nyrt. Vállalati arculati és belföldi külső kommunikációs osztály vezetője elmondta:
„A Richter Egészségváros programot több mint 16 évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára, hogy ingyenes, előzetes időpontfoglalás nélkül, könnyen elérhető szűrésekkel, tanácsadásokkal és előadásokkal támogassuk az embereket egészségük megőrzésében és a különböző betegségek megelőzésében, miközben kézzelfogható segítséget nyújtunk a helyi egészségügyi intézmények számára is fejlesztési céljaik megvalósításában. 10 év után tértünk vissza ismét Gyöngyösre, és köszönjük a lehetőségeket, hogy megint itt lehetünk! Igazán fontos szerepe van ma a közösség erejének, épp ezért jó látni, hogy ennyien összegyűltünk.”

A rendezvényen egész nap ingyenes szűrővizsgálatok, interaktív előadások, gyerekprogramok, egészségügyi tanácsadások és színpadi programok várták az érdeklődőket. A résztvevők többek között megismerkedhettek a helyes életmód alapjaival, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével, valamint mentális egészségüket is fókuszba helyezhették.

A nap végén a Richter Gedeon Nyrt. részéről Kiss Orsolya osztotta meg az érdeklődőkkel az eredményeket, amelyek alátámasztják, hogy milyen fontos jelentősége van az Egészségváros nyújtotta prevenciós szűréseknek a lakosság egészségmegőrzését illetően, valamint, hogy a közös ügyek mentén épülő összefogás kézzelfogható eredményeket hozhat.

„A mai nap során a gyöngyösiek ismét bebizonyították, hogy saját egészségük megőrzésén túl a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház támogatása is fontos számukra. A szűrővizsgálatok fontosságát a mai nap eredményei is méltán igazolják. A prosztataszűrésen 247-en vettek részt, amiből 9 főnél súlyos eredményeket mértek a szakembereink. Vérnyomásmérésre és pitvarfibrilláció szűrésre 403 fő, vércukormérésre 367 fő jelentkezett. Inbody testösszetétel mérésen összesen 100-an vettek részt. Koleszterin-mérésre 558-an jelentkeztek, érszűkület vizsgálaton pedig 110-en jártak, amiből 16 főnél súlyos értékeket mutattak ki. Örömmel osztom meg a végeredményt, mely alapján 29.068.000 forint adományt adhatunk át a kórház számára. Ezzel az összeggel kiegészülve immár több mint 781 millió forintot adományozhattunk különböző hiánypótló egészségügyi fejlesztések megvalósítására a programban részt vett egészségügyi intézményeknek.”

Rekord született az online adománypontgyűjtés során is
Azok, akik személyesen nem tudtak ellátogatni a Fő térre, élő közvetítés során, az Egészségváros hivatalos Facebook oldalán is figyelemmel kísérhették az előadásokat. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért a Gyöngyösi Bugát Pál Kórháznak, mint a személyes részvétel, így az élő közvetítésekhez fűzött aktivitásokkal (like, komment, megosztás, reakció) összesen 8.675.000 forint gyűlt össze az egészségügyi intézmény számára, ezzel az eredménnyel pedig az online térben is sikerült adományrekordot dönteni.

A lakosság összefogása és a különböző programelemeken való aktív részvétele Gyöngyösön adományrekordot hozott: a tanácsadásokért, előadásokért és szűrővizsgálatokért járó 500 forint értékű adománypontok jelentősen megemelték az alapadomány összegét. A Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 3,5 millió forint alapadomány a rendezvény végére 29.068.000 forintra emelkedett. Ezt az összeget a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház a sebészeti műtő új eszközökkel történő felszerelésére fogja fordítani.

További fotók megtekinthetők a város honlapjának képgalériájában és a város Facebook oldalán.
Fotók: Czímer Tamás