Négyezer forint vásárlási kupon a gyöngyösieknek
Együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyös Városi Önkormányzata és a
GYÖNGYSZÖV COOP Zrt., amelynek értelmében 2024. május 9-től a Városkártyával
rendelkező lakosok összesen 4000 forint értékű kupon kedvezményt vehetnek igénybe
a társaság két gyöngyösi üzletében.
A kuponakciót dr. Végh Attila baloldali frakcióvezető javaslatára fogadta el még
március végén a képviselő-testület, melyre a város költségvetéséből 10 millió forintot
biztosított. Ennek értelmében a Városkártya bevezetésétől számított legfeljebb 60
napig a városkártyát igénylő személyek meghatározott vásárlásaik során 2000 forint
kedvezményben részesülnek. A kedvezményt úgynevezett virtuális kupon
formájában vehetik igénybe a Városkártya applikációt letöltők, amely a regisztráció
jóváhagyását követően automatikusan aktiválódik. Azok, akik a fizikai kártyát
igényelnek, a kártya mellé kinyomtatott kupont kapnak a Városháza
ügyfélszolgálatán.
Ócsai Péter, a GYÖNGYSZÖV COOP Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Városkártya
kupon a társaság két üzletében váltható be az első vásárláskor, a Pesti út 1/1. szám
alatti Sláger Szuper ABC-ben és a Kócsag u 11/7. szám alatti Kálváriadombi ABC-
ben. A vezérigazgató bejelentette, hogy a Városkártya kupont beváltók számára a
pénztárnál a GYÖNGYSZÖV COOP Zrt. jóvoltából további 2 darab, egyenként ezer
forint értékű nyomtatott kupont adnak át, amely további vásárlások alkalmával
válthatóak be az akció időtartama alatt a két érintett üzletben.

Az együttműködés keretében tehát összességében 4 ezer forint értékű vásárlási
kupon vehető igénybe, amely alkohol és kávé kivételével bármilyen, az érintett két
üzletben kapható fogyasztási cikk (élelmiszer, tisztítószer stb.) vásárlására
felhasználható. Kérdésünkre dr. Végh Attila elmondta: a képviselő-testület határozata
értelmében a kuponakció az első ötezer kártyáig, de legfeljebb 2024. június 30-ig
tart. Érdemes ezért minél előbb letölteni az applikációt, hogy az önkormányzat és a
társaság által biztosított kedvezmény ne vesszen el. A frakcióvezető kiemelte: az
együttműködés ékes példája annak, amikor az önkormányzat összehozza a
városban élő lakosokat a városban tevékenykedő vállalkozásokkal, ezzel is segítve a
helyi cégeket az üzleti céljaik megvalósításában.

Ócsai Péter hozzátette: az akció tapasztalatait kiértékelve a GYÖNGYSZÖV COOP
Zrt. a későbbiekben is rendszeres kupon akciókat indít majd a Városkártyával
rendelkezők számára. A vezérigazgató példaértékűnek nevezte a kezdeményezést,
és bízik abban, hogy példájukon felbuzdulva minél több helyi vállalkozás csatlakozik
majd a vállalkozásokat segítő Városkártya programhoz elfogadóhelyként.