Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Mátrafüredi Részönkormányzat ajánlógyűlése: Új és régi jelöltek mellett, fontos helyi ügyek napirenden

2024. 10. 21. Hírek

Október 16-án tartották a Mátrafüredi Részönkormányzat tagjainak ajánlógyűlését, amelyen a település lakói jelölhettek személyeket a részönkormányzati képviselőjelöltekre. Az eseményt Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere hívta össze, aki külön hangsúlyozta Gyöngyös és Mátrafüred szoros kapcsolatát. Köszöntötte a megjelenteket, köztük a részönkormányzat elnökét, Faragó Tamást, aki az előző önkormányzati ciklushoz hasonlóan most is betölti ezt a tisztséget.

“Gyöngyös nincs Mátrafüred nélkül, és Mátrafüred sincs Gyöngyös nélkül” – emelte ki a polgármester, rámutatva, hogy az együttműködés közös érdekeket és közös célokat jelent. Hangsúlyozta, hogy a részönkormányzat képviselői a helyi lakosok és közösségek közvetlen képviseletét látják majd el.

A jegyző ismertette az ajánlási eljárást és megerősítette, hogy a részvételi küszöböt túllépték, így a gyűlés érvényes volt. A jelenlévők több olyan mátrafüredi lakost ajánlottak, akik már korábban is a Mátrafüredi Részönkormányzat képviselői voltak.

A gyűlés végén bejelentették, hogy a részönkormányzati szavazást 2024. október 27-én az Északi Agrárképzési Centrum Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartják.

Az ajánlógyűlésen több, a lakosságot érintő fontos téma is felmerült. Szóba került a vízelvezetés kérdése, a zöldhulladék elszállítása és égetése, valamint az ivóvíz csövek felújítása. A résztvevők beszéltek a patakmeder tisztításának fontosságáról is, és kiemelték a Bene búcsú hagyományőrző jelentőségét. Emellett szóba került a Bene Egylet tevékenysége, és az a terv is, hogy a szabadtéri színpadot jobban kihasználják a jövőben a helyi rendezvények lebonyolítására. A jelenlévők számos, a mindennapi életüket érintő kérdést vetettek fel, amelyeket az új részönkormányzat képviselőivel a későbbiekben megtárgyalnak majd, ígérte Faragó Tamás, a Mátrafüredi Részönkormányzat elnöke.

Fotók: Czímer Tamás

Kiemelt tartalmak