Közös alkotás útján biztosítják a sikerélményeket
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Újabb foglalkozások kezdődtek el a napokban az Erdélyi téren felállított konténerben. A 16 foglalkozás, melyek között van zenei workshop, képregénykészítés és képzőművészeti foglalkozás összesen 800 ezer forintból valósul meg a következő hónapokban. A program befejezése a jelenlegi tervek szerint márciusban lesz. A program célja, hogy valami újat mutasson azoknak a gyerekeknek, akik nehéz és rossz körülmények között élnek, kiszakítsa őket a mindennapokból. A képregénykészítő foglalkozás során a gyerekek saját élményeiket, történeteiket dramatizálják, majd kreatív alkotótechnikákkal vizualizálják. Míg a zenei workshop eredményeként már korábban alakult roma fiatalokból álló zenekar is. A foglalkozásokon átlagosan 10-15 fő vesz részt.
Korábban már valósultak meg hasonló fejlesztések az Erdélyi téren álló konténerben. Az eltelt időszak tapasztalata, hogy a környező utcákban lakó gyermekek, fiatalok igénylik és szívesen részt is vesznek ezeken a foglalkozásokon, melyek nem direkt módon, hanem a közös alkotás útján, sikerélmények biztosítása által segítik az itt élők fejlődését, szocializációját, testi, lelki egészségük megőrzését.