Környezetvédelmi akció – szemétszedés és patkányirtás
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Több köbméter szemetet sikerült összegyűjteni pénteken a Víg utcában tartott környezetvédelmi akció keretében. Kettő 5 köbméteres konténer telt meg, amelyeket a mai napon elszállítanak. A szemétszedési akció egy pályázat részeként valósult meg, melyet Gyöngyös önkormányzata és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösen valósított meg.
Az illegális szemétlerakók megszüntetése, hulladék összeszedése éves szinte több millió forintjába kerül a városnak. A szemetelők és illegális szemétkupacok felderítésében jelentős szerepet vállal a Gyöngyösi Városrendészet, amelynek a munkáját a városban közel száz térfigyelő kamera segíti. Az egyenruhások tapasztalatai szerint azokon a területeken, ahol működik térfigyelő kamera, jelentősen csökkent a szemetelés, így viszont a kamerák által nem látott helyeken szaporodik a hulladék, amit rendszerint éjszaka raknak le. A területen folyamatos a járőrözés, amennyiben jogellenes cselekményt észlelnek, minden esetben intézkednek. Tettenérés esetén 5-től 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki, kamerás észlelések esetén utólagos felderítés során tesznek feljelentést a rendőrségen. A nem fizető szabálysértők a felhalmozott összeget közmunka keretében dolgozzák le vagy börtönben ülik le.
A szemét magával vonz újabb problémákat. Ezeken a területeken fokozottan megjelennek a patkányok. Éppen ezért az északnyugati városrészen szervezett hulladékgyűjtéshez kapcsolódva az önkormányzat megrendelésére a Fuvaros és Verő út csatornáiba patkányirtó szert helyeztek ki. Márciusban folytatódik a rágcsálók gyérítése a most kimaradt utcákban.