Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Két új díszpolgárt köszöntött Gyöngyös az idei városnapon

2026. 05. 18. Hírek

A város alapításának 692. évfordulóján rendezett városnap központi eseményén Köves Péter és Weisz Péter vehette át a Pro Civitate kitüntetést, amely egyben Gyöngyös díszpolgári címét is jelenti.

Balról jobbra: Weisz Péter Pro Civitate díjazott, Szókovács Péter polgármester és Köves Péter Pro Civitate díjazott.

Hagyományaihoz híven idén is a pünkösd előtti vasárnapon – azaz az Úr mennybemenetelének vasárnapján – ünnepelte Gyöngyös a várossá nyilvánításának évfordulóját, hiszen Károly Róbert király ezen a napon emelte mezővárosi rangra a települést 1334-ben. A városnapi ünnepség központi eseményét, a Pro Civitate kitüntetések átadását idén is a Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében tartották meg.

Gyöngyös Város Barátainak Köre tagjai idén is korhű viseletben érkeztek az ünnepségre, megidézve a város történelmi múltját. A kitüntetetteket a Városháza kapualjában a Musica Mansueta Kamarazenekar ünnepi kamarazenei előadása fogadta.

A díjakat Szókovács Péter polgármester adta át. Beszédében úgy fogalmazott: Gyöngyös valódi erejét mindig az itt élő emberek adták.

– Gyöngyös város napja minden évben emlékeztet bennünket közösségünk több évszázados történetére, hagyományaira és arra az örökségre, amelyet elődeink ránk hagytak. Olyan életutakat ünneplünk ma, amelyekre nemcsak a családjuk, kollégáik és barátaik lehetnek büszkék, hanem egész városunk is – hangsúlyozta a polgármester.

Az idei Pro Civitate kitüntetést elsőként Köves Péter biológia-testnevelés szakos tanár, kézilabdaedző, sportszakember vehette át. A tősgyökeres gyöngyösi pedagógus és edző évtizedek óta meghatározó alakja a város sportéletének, munkájával generációkkal szerettette meg a mozgást és a kézilabdát.

– Olyan elismerést kaptam ma, ami nagyon boldoggá tesz, hiszen a szülővárosomban, a szülővárosomtól kaptam. Az itt élő emberektől, az itt végzett munkámért – mondta meghatottan a díjazott, aki külön megköszönte családja és kollégái támogatását is.

A másik Pro Civitate kitüntetést Weisz Péter, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház nyugalmazott főigazgatója, a Gyöngyösi Status Quo Ante Zsidó Hitközség elnöke vehette át. Vezetése alatt a gyöngyösi kórház jelentős fejlődésen ment keresztül, emellett kiemelkedő szerepet vállalt a helyi zsidó kulturális örökség megőrzésében és a közösségi párbeszéd erősítésében is.

– Messziről jött gyöngyösi lokálpatrióta vagyok, ezért óriási megtiszteltetés számomra a díj. Köszönöm mind a városnak, mind a kórháznak, hogy befogadtak – fogalmazott beszédében Weisz Péter, hozzátéve: amíg ereje engedi, továbbra is Gyöngyösért szeretne dolgozni.

Az ünnepség emelkedett hangulatát Zilai Györgyi énekművész előadása tette még emlékezetesebbé.

A városnapi programok a hagyományoktól eltérően, az esős időjárás miatt a Mátra Művelődési Központban folytatódtak. Itt Szókovács Péter köszöntötte a városlakókat és a két díjazott is bemutatkozott a nagyközönség előtt. A polgármester köszöntőjében elmondta: Károly Róbert királyunk 1334. májusában emelte mezővárosi rangra Gyöngyöst.

 – Ez a történelmi döntés nemcsak kiváltságokat adott az itt élőknek, hanem új lehetőségeket, fejlődést és jövőt is. Ettől a pillanattól kezdve Gyöngyös a térség meghatározó kereskedelmi és kulturális központjává vált. Több mint hatszázkilencven év telt el azóta. Ezalatt a város átélt nehéz időszakokat, tűzvészeket, háborúkat, veszteségeket és újrakezdéseket. Mégis minden korszakban voltak emberek, akik hittek Gyöngyösben, dolgoztak érte, építették, gazdagították és továbbadták értékeit a következő nemzedékeknek. És idén egy különleges jubileumot is ünneplünk. Százéves lett városunk egyik legismertebb jelképe, a gyöngyösi víztorony. Az 1926–27-ben, Wälder Gyula tervei alapján épült neobarokk víztorony megépítését az 1917-es nagy gyöngyösi tűzvész tette elkerülhetetlenné. A pusztító tűzvész fájdalmasan mutatta meg, mennyire fontos egy korszerű, biztonságos vízellátó rendszer kiépítése egy fejlődő város számára. A víztorony így nemcsak mérnöki és építészeti érték lett, hanem egy korszak jelképe is. Az újjáépítésé, a fejlődésé és annak a hitnek a szimbóluma, hogy Gyöngyös képes újra és újra talpra állni.

A művelődési házban a Gyöngyösi Kosárközösség kirakodóvására mellett családokat kézműves foglalkozások, népi játszótér várta. A Vachott Sándor Városi Könyvtár is kitelepült helytörténeti játékokkal, könyvvásárral, éremveréssel. Az ideérkezőket a Gyöngyös anno című kisfilm vetítésével, interaktív élményjátékokkal és hagyományőrző bemutatókkal is várták.

A városnapi programokhoz a helyi TDM is csatlakozott: a Tourinform iroda szervezésében interaktív városi felfedezőjáték várta a családokat és a gyerekeket Gyöngyös belvárosában. Délután fellépett a Tomory Gábor Néptánciskola és a Vidróczki Néptáncegyüttes, este pedig Mujahid Zoltán és a Group’N’Swing koncertje zárta az ünnepi rendezvényt.

Hliva Éva
Fotó: Terjék Ferenc

Kiemelt tartalmak