Képgalériák
Kiemelt látványosságok
A költségvetés

Felhívás Gyöngyös Város “Pro Civitate” kitüntetés adományozására

FELHÍVÁS

A„PRO CIVITATE” KITÜNTETÉS Gyöngyös Városi Önkormányzat által alapított legrangosabb elismerés. A kitüntetés olyan személyeknek és közösségeknek ítélhető oda, akik több éven keresztül kimagasló munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város jelentős fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.

Gyöngyös Városi Önkormányzat az általa alapított legrangosabb kitüntetés adományozásával ismeri el különösen azon személyek és közösségek érdemeit:

  1. akik Gyöngyös város fejlesztéséért több éven keresztül kiemelkedően dolgoztak, értékteremtésükkelgazdagították a várost, kiérdemelve ezzel a város lakosságának megbecsülését, tiszteletét és szeretetét,
  2. akik kimagasló munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város jelentős fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez, tekintélyének emeléséhez – elismerést szerezve ezáltal országosan és nemzetközi viszonylatban is,
  3. akik a város és testvérvárosai közötti szerteágazó kapcsolatok elmélyítésén fáradoztak – elősegítve ezzel azt is, hogy a magyarság az európai közösség minél értékesebb tagjává váljon,
  4. akik a békét, a kultúrát, a demokráciát és az emberiség egyetemes értékeinek gyarapítását tiszteletreméltóan szolgálták,
  5. akik elméleti és gyakorlati munkájukkal kiemelkedő módon hozzájárultak Gyöngyös épített és természeti környezete védelméhez, megóvásához, a műemlékvédelemhez, a környezeti károk megelőzéséhez, helyreállításához,
  6. akik személyes vagy társasági vagyonuk befektetésével a városban ipart telepítettek, szolgáltatást fejlesztettek, munkahelyeket teremtettek.

A KITÜNTETÉSRE VALÓ FELTERJESZTÉS HATÁRIDEJE:

2025. MÁRCIUS 1.

A kitüntetésre javaslatot tehet: bármely gyöngyösi választópolgár, a képviselő-testület tagja, állandó bizottsága, a polgármester, az alpolgármesterek, gyöngyösi székhelyű, illetve tevékenységét részben vagy egészben Gyöngyösön kifejtő civil vagy gazdálkodó szervezet, valamint alapítvány, a gyöngyösi nemzetiségi önkormányzatok.

A „Pro Civitate” kitüntetésből közösségek részére legfeljebb évente egy, egyének részére évente legfeljebb kettő adományozható.

A részletes feltételeket és a kitüntetéssel járó elismerések leírását Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 3/2022. (II.25.) önkormányzati rendelete tartalmazza, mely a www.gyongyos.hu honlapon megtalálható.

Az írásba foglalt, indokolással ellátott javaslatokat, melyek tartalmazzák a felterjesztő és a javasolt személy/közösség elérhetőségét, Szókovács Péter Polgármesternek címezve lehet benyújtani a Gyöngyös Városi Önkormányzat címén (3200 Gyöngyös, Fő tér 13.) vagy elektronikusan a szokovacs.peter@hivatal.gyongyos.hu e-mail címen, a fent megjelölt időpontig. 

Kiemelt tartalmak