Eső és támogatás is érkezett Heves vármegyébe
Heves vármegyébe érkezett az Agrár Országjárás rendezvénysorozat, és az eseménnyel együtt megérkezett az eső is – ez utóbbi a mezőgazdaság számára valódi segítséget jelent, emelte ki március 11-én dr. Nagy István agrárminiszter Gyöngyösön, ahol a helyi agrárszakemberekkel is tárgyalt, majd szakmai fórumon ismertette az agrárium legfrissebb támogatási lehetőségeit és kihívásait.

A szakmai fórum előtt dr. Nagy István egyeztetést folytatott Szókovács Péter polgármesterrel a helyi agrár-felsőoktatás és az önkormányzat együttműködésének lehetőségeiről. Különös figyelmet fordítottak a gyöngyösi és mátraaljai borászok, valamint gazdálkodók támogatására és versenyképességük növelésére.
“Gyöngyös büszke természeti adottságaira és mindarra, amit kétkezi munkával az asztalra lehet tenni!”
– mondta Szókovács Péter polgármester az egyeztetés után.
A Városházán tartott megbeszélést követően a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gyöngyösi campusán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szakmai fórumot szervezett, ahol kiemelt téma volt az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) és az induló vidékfejlesztési pályázatok.
A rendezvényen a miniszter bejelentette, hogy a magyar kormány sikeresen elérte Brüsszelben, hogy a 2024-ben aszálykárt szenvedett gazdák további támogatást kapjanak.
“A mezőgazdasági krízisalapból 6,4 milliárd forint többlettámogatást tudunk biztosítani azoknak a gazdáknak, akik a tavalyi aszálykárok miatt veszteséget szenvedtek el. Ezzel a forrással elsősorban a kistermelőket segítjük, hogy megerősödhessenek és stabilizálhassák gazdálkodásukat”
– hangsúlyozta az agrárminiszter.
A fórumon továbbá elhangzott az is, hogy megkezdődött a kisléptékű élelmiszeripari üzemek támogatói okiratainak átadása, ami lehetővé teszi a pályázatok és beruházások elindítását. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak a magyar mezőgazdaság versenyképességének növeléséhez.