ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Ciki is elismerően nyilatkozott a berzések Omega-előadásáról

2022. 06. 28. Hírek Utolsó módosítás: 2022. 07. 01. 18:47

Újabb nagysikerű előadást állítottak színpadra a Berze Nagy János Gimnázium diákjai. A fiatalok, akik 2017-ben egy Metallica-feldolgozással hívták fel magukra a figyelmet, ezúttal a legnagyobb Omega-slágerekkel hoztak létre egy musicalt, amit a legendás zenekar dobosa, a Debreczeni Ferenc, azaz Ciki is meghatódva nézett végig.

Debreczeni Ferenc maga is a Berze Nagy János Gimnázium tanulója volt, bár akkor még Vak Bottyán János nevét viselte az intézmény. A város díszpolgára a Blikknek mesélte el, hogy ugyan ma már nem Gyöngyösön él, de rendszeresen visszalátogat a városba, hiszen szülei az itteni temetőben nyugszanak, és Gyöngyös Város Barátainak Köre rendezvényeit is rendszeresen látogatja – a berzés diákok előadásáról is itt értesült, majd rögtön fel is vette a kapcsolatot a musicalt szerző és a diákokat felkészítő tanárnővel, Pitlik Emesével, aki a Mikola Sándor Országos Fizikaverseny döntőjére készítette az előadást.

Az Omega-musicalt május végén mutatták be az iskolában hatalmas sikerrel, a bemutatóról pedig Ciki sem hiányozhatott, aki így nyilatkozott az előadásról:

– Nagyon furcsa, kettős érzés volt hallani magunkat a gyerekek előadásában. Nagyon aranyosak voltak, ügyesen megoldották a dalokat, és nagyon tetszettek az újítások is, amiket ők tettek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy az Omega összes tagja büszke lenne a gyerekek musicaljére. Az előadás után néhány jó tanácsot is adtam nekik, például, hogy a dob nyugodtan szólhat hangosabban is, a szólógitáros srác pedig különösen jól játszott – tette hozzá Ciki.

Ciki ezzel a bejegyzéssel köszönte meg a berzések előadását.

Pitlik Emese zenekarvezető a lapnak elmondta: rengeteg megkeresést kapnak az ország minden pontjáról, ezért a Cikitől kapott instrukciók alapján tovább gyakorolnak, és finomítják az előadást.

A berzés diákoknak nem ez volt az első sikeres feldolgozásuk, még 2017-ben készítették el a Metallica Nothing Else Matters című dalát dolgozták fel, amihez a világhírű zenekar is gratulált.

Kiemelt tartalmak