Bringázással készült a giga nyúl
Ez a tartalom több mint két éve frissült utoljára!
Legyen szó az ország legnagyobb vakcinájáról vagy aktuálisan egy nyusziról, úgy tűnik Holló Mariann előtt nincs lehetetlen.
Korábban a Gyöngyösi TV számolt be arról, hogy Holló Mariann rendszeresen kerékpározik és fut. GPS nyomkövetőjével rendszeresen rögzíti a megtett távokat, innen jött az ötlet, hogy futás közben rajzokat készítsen. Mint fogalmazott a GPS rajzok nagy koncentrációt igényelnek, és a készítésüknek is megvan a sajátos technikája. Hogy egy-egy ábra valóban jól sikerült-e, mindig csak utólag derül ki, futás közben nem. Így gyakorlatilag vakon készülnek az ábrák.
Most egy húsvéti nyúl készült, amelyet 7,75 kilométernyi bringázással rajzolt meg.
Mariann a különleges rajzoknak weblapot is készített, így bárki megcsodálhatja a nem mindennapi technikával készült ábrákat, amelyekből mára közel 90 darab látható a honlapján.