ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Bevetése első pillanatától hatékony a drón

2023. 11. 21. Hírek Utolsó módosítás: 2023. 11. 27. 09:18

Alig néhány hónap alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket az a modern ipari drón, mellyel a városrendészet kollégái és a Gyöngyösi Médiaközpont munkatársai dolgoznak több mint három hónapja – írja közleményében az önkormányzat Városrendészeti Igazgatósága. Mint fogalmaznak, bíztak benne, hogy a munkájukat jelentősen megkönnyíti és még hatékonyabbá teszi ez az eszköz, az első eredményekre pedig nem kellett sokat várni.

A gyöngyösi városrendészet 2020-as átalakulása óta hazánk egyik legkorszerűbb rendészetévé nőtte ki magát, számos eredményt tudva maga mögött. Annak ellenére, hogy a bűnüldözés elsősorban a rendőrség feladata, a bűnmegelőzésben velük nagyon jól együttműködve, a polgárőrséggel kiegészülve segítik a város közigazgatási területén ezt a munkát. Az emberi erőnek azonban megvannak a maga korlátai. Ezeket a korlátokat sikerült rendkívül nagymértékben kitolniuk augusztus 10-én, amikor Gyöngyös szolgálatába állítottak egy felszerelt, modern drónt, amely nemícsak a felderítés során jelent hatalmas segítséget, hanem az utánkövetésben, a tettenérésben, sőt a tapasztalatok szerint a megelőzésben is – fogalmaz közleményében a városrendészet, amely részletesen beszámol az elért eredményekről is.

„Az elmúlt időszakban a levegőből sikerült kiszúrnunk a Duranda területén egy guberálót, háromszor észleltünk tüzet a Harmadosztályon. A gyors intézkedésnek köszönhetően pedig nem történt nagyobb baj. Olyan illegális szemétlerakatokat sikerült felderítenünk, amelyek olyan eldugott helyeken vannak, amelyeket a földről sem a mezőőreink, sem a városrendészeink nem vesznek észre. A reptetéseknek és a felderítéseknek köszönhetően pedig ezeken a területeken jelentősen csökkent a szemétlerakások száma, sőt sok esetben teljesen meg is szűntek. Ezt mindenképp sikerként éljük meg, hiszen így adófizetői forintokat tud spórolni a város, az önkormányzat ugyanis minden évben több millió forintot költ az illegális hulladék felszámolására bel- és külterületen egyaránt.”

A városrendészek szerint ez csak a kezdet, szeretnék ugyanis elérni, hogy azok, akik nem tisztességes szándékkal érkeznek Gyöngyösre, vagy nem képesek a társadalmi szabályok szerint élni, ne legyenek nyugodtak. Megindultak az egyeztetések a rendőrséggel, akik partnerek abban, hogy közösen vessék be a drónt a jövőben, ezzel is csökkentve a bűnelkövetések számát. Ezen túlmenően a külterületek mellett már belterületi szakaszokon is intenzívebb jelenlétre kell számítani – ígéri az igazgatóság.

A drón bevetése természetesen, ahogy eddig is, a jövőben is a legmagasabb adatvédelmi szabályoknak megfelelően történik, így csupán annak van félnivalója, aki a szabályokat képtelen betartani – zárul a Ferenczy Dániel városrendészeti igazgató által kiadott közlemény.

Kiemelt tartalmak