A GYAK a hetedik, az Energia a kilencedik helyen zárt
Két gyöngyösi csapat részvételével rendezték a mögöttünk hagyott bajnoki évben a Heves megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság küzdelmeit, amelyben az előző bajnoki szezon végén az NB III.-tól búcsúzott Gyöngyösi Atlétikai Klub is részt vett az Energia SC mellett.
A GYAK a kiesés után fiatal helyi játékosokra alapozva kezdett építkezésbe. A Majzik Zoltán által irányított együttes a szezonban lejátszott 28 mérkőzésének a felét győzelemmel zárta, négy meccsen pedig döntetlennel zárt, 68-35-ös gólkülönbséggel és 46 ponttal zárva a küzdelmeket.
A szezon közben edzőt váltó Energia SC hasonló mutatókkal végzett, csupán a gólkülönbségben találunk eltérést (51-52), ami a kilencedik helyre volt elég az alakulatnak. A két gyöngyösi csapat egyébként otthon tudta tartani a pontokat az egymás elleni összecsapásokon, az Energia SC 1-0-ára győzött a Sport úton, míg a GYAK 6-1-re diadalmaskodott a Kömlei Károly Sporttelepen.
A góllövőlista élcsoportjába mindkét csapatból került be játékos: az Energia színeiben futballozó Ivony Attila 25 góljával a második, míg a 22 gólt szerző GYAK-os Márkus Marcell a negyedik helyen zárt.
A bajnokság végeredménye:
- FC Hatvan 28 25 2 1 108–18 77
- Egerszalók SE 28 20 3 5 64–32 61
- Lőrinci VSC 28 18 7 3 57–21 61
- Gyöngyöshalász SE 28 16 4 8 52–26 52
- Marshall ASE 28 14 7 7 53–38 49
- Heréd LC 28 15 2 11 80–54 47
- Gyöngyösi AK 28 14 4 10 68–35 46
- Besenyőtelek SC-Erőss Út 28 14 4 10 65–47 46
- Energia SC Gyöngyös 28 14 4 10 51–52 46
- Maklár SE 28 10 3 15 48–52 33
- Hevestherm Hevesi LSC 28 8 2 18 54–70 26
- Bélkő SE – Bélapát 28 7 3 18 40–77 24
- EGER SE II. 28 5 3 20 33–105 18
- Domoszló SK 28 2 3 23 20–97 9
- Füzesabony SC 28 1 3 24 15–84 6
- Felsőtárkány kizárva