Kellemes böngészést kívánunk, bízva abban, hogy hamarosan személyesen is városunkban üdvözölhetjük!
Városi megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napján az országzászló-emlékműnél. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Pedagógusokat és kiemelkedő eredményt elért fiatalokat tüntettek ki a pedagógusnap alkalmából rendezett városi ünnepségen. Fotó: M. Tihanyi Stella
Harmincadik alkalommal adták át a díszpolgári címmel együtt járó Pro Civitate kitüntetéseket Gyöngyös alapításának évfordulóján. Idén Bércesi Béláné, a mátrafüredi Bene Egylet alapítója, illetve dr. Assani Omar, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója vehette át a város legrangosabb elismerését. Fotó: M. Tihanyi Stella.
A Mátrai Bornapok zárónapján Oszvald Marika, a Dívák, az Operett-Musical Voices Társulat és a Virtus Kamara Táncegyüttes is színpadra lépett, a főszerepet mégis az eső játszotta, amely teljesen elmosta a Dolly Plusssz koncertjét. A zenekar egy későbbi időpontban pótolja majd a fellépését. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Május 14-én, a Mátra Bornapok hétvégéjén rendezték meg a Gyöngyös Város Bartáinak Köre szervezésében XIX. századi piac rendezvényeit. Fotó: M. Tihanyi Stella
A Mátrai Bornapok második napjának nagykoncertjét a Valmar adta, de számos helyi csoport és zenekar mellett színpadra lépett Mahó Andrea és Csengeri Attila is. Fotó: M. Tihanyi Stella.
A Vidróczki Néptáncegyüttes fellépése nyitotta meg a Mátrai Bornapok hétvégéjét, az első napon fellépett a The Pontiac és a Vad Fruttik is. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Családi programokkal, zenés, táncos színpadi produkciókkal várta a családokat a gyöngyösi önkormányzat a Fő téren május 1-jén. Az egész napos programsorozatot a KFT koncertje zárta. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Idén is megrendezték a középiskolás csapatok 24 órás vetélkedőjét a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. Fotó: M. Tihanyi Stella
Harminckettedik alkalommal rendezték meg a nyugdíjas ki mit tudot a Mátra Művelődési Központban. Fotó: M. Tihanyi Stella
A hagyományoknak megfelelően fáklyás felvonulással búcsúztatták a középiskolai éveiket a gyöngyösi diákok. Fotó: M. Tihanyi Stella
A városi diáknapon általános iskolai csapatok mérték össze a tudásukat játékos vetélkedőkön. Fotó: M. Tihanyi Stella
Tizennegyedik alkalommal köszöntötték a bölcsődei dolgozókat a bölcsődék napja alkalmából Gyöngyösön.
Több mint négyezer tulipán bújt elő az ősszel elültetett hagymákból a tavasz hívó szavára.
A Gyöngyösi Vállalkozói Fórumon adták át a Gyöngyös Város Gazdaságáért Védjegyeket. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Nőnap alkalmából Kiss Zoltán, Teremi Trixi, Baráth Zoltán, Vörös Edit és Domoszlai Sándor varázsolt ünnepi hangulatot a Mátra Művelődési Központban. Az előadáson közreműködtek a Rátonyi Róbert Színház táncosai, valamint Gonda László és zenekara. Fotó: M. Tihanyi Stella
Jótékonysági sportbált rendeztek a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. Az esten adták át az Év Sportolói kitüntetéseket is. Fotó: M. Tihanyi Stella
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen adták át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést. Idén dr. Fülöp Lajos nyelvész, etnográfus, valamint az Attitude Táncműhely részesült az elismerésben. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Kenyeressy Károly református lelkész és Kévls Tamás alpolgármester gyújtotta meg a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján. Az ünnepi pillanatokat Koczak Tamás operaénekes előadása tette teljessé. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Belváros téren meggyújtották a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján. Áldás mondott Nagy Gábor, az Üdvhadsereg hadnagya, közreműködött a Cantus Corvinus Vegyeskar. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Advent második hétvégéjén Charlie adott koncertet a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban.Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Kocsik Mónika evangélikus lelkész és Kévés Tamás alpolgármester gyújtotta meg a második gyertyát a város adventi koszorúján. A gyöngyösi advent második hétvégéjén fellépett Király Viktor és Janicsák Veca, és a Mikulás is meglepte a gyerekeket a Belváros téren. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A rendszeres véradókat ünnepelték a Mátra Művelődési Központban. Fotó: M. Tihanyi Stella.
Balog Gyula kanonok-plébános és Kárpáti István alpoglármester gyújtotta meg a város adventi koszorújának első gyertyáját. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Mátra Művelődési Központ munkatársai az Epreskert Úti Tagóvoda óvodásainak segítségével díszítették fel a Fő téren mindenki karácsonyfáját. Az idei karácsony színei Gyöngyösön a kék és az ezüst, a szökőkutak után a 14 méteres, Atkárról származő fenyő is ilyen díszeket kapott. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Vargáné Kárpáti Ildikó, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ gyermekjóléti központjának munkatársa vehette át a Gyöngyös Város Szociális Ügyéért kitüntetést a szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepségen. Az Elfogadás Díját idén dr. Assani Omar, a Bugát Pál Kórház orvosigazgatója kapta. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek Gyöngyösön. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturélis Nonprofit Kft.
Az egykori Károly Róbert Főiskola oktatói és dolgozói, valamint a MATE Károly Róbert Campusának jelenlegi dolgozói, a megye és a város vezetői, az intézmény jelenlegi és egykori vezetői, az intézmény támogatói és a hazai felsőoktatás szereplői közösen ünnepelték meg a gyöngyösi felsőoktatás megalapításának 60. évfordulóját.Fotó: Nagy Réka // MATE Károly Róbert Campus
Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegtek a megemlékezők Batthyány Lajos szobránál az október 6-i városi megemlékezésen. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Jubiláló házaspárokat köszöntött az önkormányzat az idősek világnapja alkalmából rendezett városi ünnepségen. Fotó: M. Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Idén is óriási érdeklődés mellett rendezték meg az Operagálát a Dr. Fejes András Sportcsarnokban. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Cloud Factory, a Gyöngyösi Játékszín, a Fortuna TSE, a Fitt Kriszti Tánciskola, Erox Martini, a Platon Karataev és a Kiscsillag lépett fel a Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál zárónapján a gyöngyösi Fő téren. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál második napjának nagykoncertjét a Wellhello adta. Fellépett többek között a Black Jam, Báder Ernő és zenakara és sokan mások. Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Görgényi László főzőversenyt. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Az Apostol együttes mellett Hevesi Tamás és Petró zenélt a Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál első napján, a helyi csoportokat pedig a Vidróczki Néptáncegyüttes és az Attitude Táncműhely képviselte. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kultárlis Nonprofit Kft.
Az elmúlt években kívül és belül is megújult a Mátra Művelődési Központ épülete, amely energetikai korszerűsítésen esett át, és a belső terek is megújultak. Fotó: Tihanyi Stella//Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Az államalapítás ünnepének színpadi produkciót a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel a Mátra Művelődési Központban rendezték. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Ünnepi szentmise és városi kenyérszentelő ünnepség az államalapítás ünnepén. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Bálint Gyuri bácsi kedvenc mondása szerepel azon megmunkált sziklán, melyet ünnepélyes keretek között lepleztek le a Mátra Múzeum kertjében. Fotó: Farkas Fruzsina
A kritikus 60 centiméter alá süllyedt a Sástó vízszintje, hazánk legmagasabban fekvő tavában még soha nem volt olyan kevés víz, mint most.
Átadták a Gyöngyös Város Egészségügyéért kitüntetéseket az önkormányzat Semmelweis-napi ünnepségén a Mátra Művelődési Központban. Az elismerést idén dr. Kálmán Mária, a Bugát Pál Kórház radiológiai osztályának főorvosa, illetve Magyar Tímea és Komjáti Miklósné, a 16. számú felnőtt háziorvosi körzet asszisztensei vehették át. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A 102 évvel ezelőtt elfogadott trianoni békediktátum aláírására emlékeztek Gyöngyösön a 2018-ban felavatott Országzászló emlékműnél. Fotó: Czímer Tamás
Idén 688 éve, hogy Károly Róbert városi ranggal ruházta fel Gyöngyöst. Az 1334-es eseményekről minden évben megemlékeznek a városban, több mint egy évtizede pedig a városnap együtt jár a XIX. századi piac rendezvényével, amit Gyöngyös Város Barátainak Köre kezdeményezésére rendeznek meg minden évben Gyöngyös várossá nyilvánításának évfordulóján. A városnap hagyományos eleme a korhű ruhákba öltözött […]
Gyöngyös város napján adták át az elmúlt időszakban odaítélt kitüntetéseket, amelyek átadására a járványhelyzet miatt nem nyílt eddig lehetőség. Az átadott elismerések: Gyöngyös Város Szociális Ügyéért, Gyöngyösi Fiatalok a Művészetért, Gyöngyös Város Kultúrájáért, Az év sportolói, Az év sportszakembere, Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa, Aranyalma díj és az Elfogadás díja. Fotó: Czímer Tamás
A hagyományoknak megfelelően Gyöngyös város napján adták át a város legrangosabb kitüntetését, a díszpolgári címmel együtt járó Pro Civitate-díjat Molnár Katalinnak és Mihalik Józsefnek. Fotó: Czímer Tamás
A Mátrai Bornapok zárónapján fellépett a Sound of Spirit Énekegyüttes, a Tomory Gábor Néptánciskola, Singh Viki, a Felső tízezer és a Blahalouisiana. Fotó: Nagy Zsófia // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Mátrai Bornapok szombati nagykoncertjét a Bagossy Brothers Company adta. Fellépett még a Fitt Kriszti Tánciskola, Buch Tibor, a BumBum Együttes, a Blackjam SE, a Pablo & The Escobars és Soldier. Fotó: Nagy Zsófia // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A Mátrai Bornapok első napján fellépett a Vidróczki Néptáncegyüttes, a Ritmus Táncstúdió, Kocsis Tibor, Fenyő Miklós és Lugosi Dániel. A Fő téren 19 átrai borászat 160 féle borát kóstolhattuk. Fotó: Nagy Zsófia // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
A magyar kerékpáros körverseny történetében tizenegyedik alkalommal rendeztek hegyi befutót hazánk legmagasabb csúcsán, Kékestetőn. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont
A városi diáknapon általános iskolai csapatok mérték össze a tudásukat játékos vetélkedőkön. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturálkis Nonprofit Kft.
6500 egynyári virág dísziti a mátrafüredi parkot. Az ágyásokba került sok egyéb virág mellett büdöske, paprikavirág, bojtocska és bohócvirág is. A virágok elrendezését – ahogy az elmúlt több, mint 30 évben – idén is Juhász György, a Városgondozási Zrt. nyugalmazott munkatársa álmodta meg.
Sportnapon vettek részt a kilenc városi tagóvoda nagycsoportosai. Fotó: Széles Nikolett // Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft.
Egész nap programokkal várták a majálisozókat a Fő téren, ahol fellépett mások mellett Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a European Operett, a Gyöngyösi Játékszín és a Hiszi a Piszi zenekar, a gyerekeket meseelőadás és játszótér szórakoztatta. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Fáklyás felvonulással búcsúztak a város végzős középiskolás diákjai.Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Tizenharmadik alkalommal köszöntötte a bölcsődei dolgozókat a gyöngyösi önkormányzat a bölcsődék napja alkalmából. Az ünnepségen Molnárné Nagy Judit és Sándorné Gyuris Mónika vehetett át elismerést, és megemlékeztek az 50 évvel ezelőtt alapított Visonta Úti Bölcsődéről is. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Hétezer tulipán díszíti a gyöngyösi közterületeket, a város ezen a tavaszon is virágba borult. Fotó: Pifkó Tamás
Gyöngyösön zárult a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János A dal a miénk című országos koncertsorozata. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Körtáncra várta a gyöngyösieket virágvasárnap a Fő téren a Vidróczki Néptáncegyüttes és a Matyó Néptáncegyüttes. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont
Huszonkilencedik alkalommal rendezett helytörténeti vetélkedőt a Vachott Sándor Városi Könyvtárban a gyöngyösi önkormányzat. A versenyre négy általános iskolai és ugyanennyi középiskolai csapat nevezett. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont
Pályázati támogatásból új iparterületet alakítottak ki a városban, megépült a területek megközelítését szolgáló ipari út, valamint a 8 méter széles közműfolyosó. A beruházást Gyöngyös Város Önkormányzata európai uniós támogatással, mintegy 683 millió forint támogatásból valósította meg.
Elkészült a mátrafüredi parkerdő fejlesztése, amely két játszóteret, tanösvényt és erdei tornapályát foglal magába. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett városi megemlékezés képei. Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.
Fotó: Tihanyi Stella // Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.