ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Együtt a fenntartható turizmusért

2022. 01. 25. Hírek

A gyöngyösi Károly Róbert Campus is részt vett abban a nemzetközi tudományos munkában, amely lehetővé teszi a középiskolákban a fenntartható turizmus oktatást. A portugál, spanyol és magyar szakemberek bevonásával készült tananyag szerzői arra is kitértek, hogy a tudnivaló hogyan építhető be a turisztikai szakképzésbe.

A fenntarthatóság a mai fiatalok számára mindennapi téma, sokkal inkább, mint a korábbi generációknak. Sokat tudnak róla, érdekli őket, ezért széleskörű, ugyanakkor könnyen érthető ismeretanyagot állítottak össze számukra. Ebben kitérnek például a turizmus társadalomra, környezetre és gazdaságra kifejtett hatásaira, a fenntartható fejlődés dimenzióira, valamint a fenntartható turizmus alapelveire és mérésére.
A tananyag minél hatékonyabb elsajátítása érdekében sok ismétlő kérdést is összeállítottak, illetve látványos képekkel és videókkal, elérhető honlapokkal színesítették és tették emészthetővé a tanultakat. A tananyagot végül a szakképzésben részt vevő oktatók lektorálták, a tőlük kapott visszajelzések alapján módosították és véglegesítették a munkát.

A 2020 elején indult VETinSET projekt keretein belül három ország – Magyarország, Portugália és Spanyolország – öt intézménye dolgozott közösen az elmúlt több mint két évben egy, a fenntartható turizmussal foglalkozó, középiskolásoknak szóló tananyag megírásán és a turisztikai szakképzésbe történő beépítésén.
A Károly Róbert Campus főigazgatója, dr. Bujdosó Zoltán elmondta: a gyöngyösi felsőoktatási intézményt – több korábbi közös együttműködést követően – a spanyolországi partner kereste meg a tananyagkidolgozás ötletével.
Kézenfekvő volt, hogy a projekt megvalósításában a campus a MMSz Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumot vonja be, hiszen helyben, Gyöngyösön van, releváns szakképző iskola, mellyel a projekten kívül is nagyon jó szakmai kapcsolatot ápoltak. A portugál partnert pedig a főigazgató egy személyes kapcsolatán keresztül vonták be a projektbe.

  • A legfontosabb, amit kiemelnék az elmúlt két évből, talán az, hogy sikerült a korábbi kapcsolatrendszerünkre építve egy újabb nemzetközi projektet alkotnunk és megvalósítanunk – hangsúlyozta dr. Bujdosó Zoltán. – Külön öröm, hogy a középiskolás korosztályt is be tudtuk vonni, így talán többen választják a turisztikai szakmát vagy a felsőoktatásban történő továbbtanulást. Új tananyagot dolgoztunk ki, ami az online módon széles körben elérhető angol nyelven, és jó gyakorlatként szolgál más intézményeknek.

Mitől lesz fenntartható a turizmus?

Környezeti szempontból alacsony hatása van a természeti erőforrásokra, különösen a védett területeken. Minimalizálja a környezet károsodását (növényvilág, fauna, élőhelyek, víz, élő tengeri erőforrások, energiafelhasználás, szennyeződés stb.), emellett ideális esetben megpróbálja a környezet javát szolgálni. Társadalmi és kulturális szempontból a tevékenység nem károsítja annak a közösségnek a társadalmi szerkezetét vagy kultúráját, ahol található. Ehelyett tiszteletben tartja a helyi kultúrákat és hagyományokat. Bevonja az érdekelt feleket (egyének, közösségek, utazásszervezők, kormányzati intézmények) a tervezés, a fejlesztés és a nyomon követés minden szakaszába, és felvilágosítást ad az érdekelt felek szerepeiről. Gazdaságilag hozzájárul a közösség gazdasági jólétéhez, fenntartható és méltányos jövedelmet teremtve a helyi közösségek és a lehető legtöbb más érdekelt fél számára. Kedvező hatással van a tulajdonosokra, az alkalmazottakra és a szomszédokra egyaránt.

Borítókép: (MMSz Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium | Facebook

Kiemelt tartalmak