ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

Átadták a díszpolgári kitüntetéseket

2023. 05. 21. Hírek Utolsó módosítás: 2023. 05. 25. 20:29

Harmincadik alkalommal adták át a díszpolgári címmel együtt járó Pro Civitate kitüntetéseket Gyöngyös városi rangra emelésének évfordulóján. Idén Bércesi Béláné, a mátrafüredi Bene Egylet alapítója, illetve dr. Assani Omar, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója vehette át a város legrangosabb elismerését.

Károly Róbert király 689 évvel ezelőtt emelte városi rangra Gyöngyöst, elindítva ezzel a fejlődés útján a várost – idézte fel köszöntőjében Hiesz György polgármester, aki visszatekintett az 1994-ben alapított Pro Civitate kitüntetés harmincéves történetére is: az elmúlt három évtizedben 57 egyént és 17 közösséget tüntettek ki a díszpolgári címmel együtt járó elismeréssel, ami a városvezető szerint azt bizonyítja, hogy Gyöngyös mindig gazdag volt olyan tehetségekben, akik a közösségért is sokat tettek. „Ma, amikor az értékeink devalválódnak, különös rangot kap ez a kitüntetés, hiszen a kitüntetetteket példaként állíthatjuk a fiatal generáció elé” – zárta gondolatait Hiesz György, aki szerint idén is megalapozott, és jó döntést hozott a képviselő-testület, amikor Bércesi Bélánánénak és dr. Assani Omarnak ítélte az elismerést.

Bércesi Béláné Bogdány Ilona néven született Gyöngyösön, 1933-ban. Szülei ugyancsak tősgyökeres gyöngyösiek voltak, gazdálkodással foglalkoztak, s két gyermeket neveltek. Az elemi és polgári iskola elvégzése után kétéves szakiskola következett, melynek elvégzése után a kitüntetett először a helyi ipari iskolában, majd az akkori városi tanácsnál dolgozott adminisztratív, gépírói munkakörben. Férjével, Bércesi Bélával 1954-ben kötött házasságot, 62 éven át, férje haláláig éltek együtt. Három gyermekük három unokával és négy dédunokával ajándékozta meg őket.

Ica néni 1959-ben költözött férjével Mátrafüredre, ahol az akkori SZOT üdülőben helyezkedett el adminisztrátorként, majd 1959-ben elvállalta az IBUSZ-üdülő vezetését, ahol 30 évvel ezelőtti nyugdíjazásáig dolgozott. Nyugdíjazása után, 1990-ben, 22 aktív taggal, az ő vezetésével jött létre a Bene Egylet, melynek taglétszáma mára 120 főre nőtt. A hagyományőrző és közművelődési egyesület fő tevékenysége a település régi, sokszor elfeledett hagyományainak felelevenítése, ápolása, őrzése, valamint újabb hagyományok teremtése, a közösségi élet kialakítása, formálása, a nyugdíjas éveknek értelmet adó hasznos szabadidő eltöltése, kulturális rendezvények szervezése. A Bene Egylet számos helyi rendezvény, búcsú és bál megteremtője, a mátrafüredi közösségi élet motorja.

Dr. Assani Omar Szíriából érkezett fiatalemberként Magyarországra, hogy orvos legyen. Megismerte, megszerette ezt az országot, és mára úgy ismeri történelmünket és hagyományainkat, szokásainkat, szólásainkat és poénjainkat, mintha itt született volna – hangzott el a kitüntetett méltatásában. Általános orvosi diplomája mellé aneszteziológiai szakvizsgát, majd orvos közgazdász diplomát és egészségügyi menedzser képesítést is szerzett. Dolgozott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen és a hatvani kórházban. Orvosigazgatóként 16 éve irányítja a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház szakmai munkáját.

Igazgatói munkája mellett a napi betegellátásban is oroszlánrészt vállal. A Covid-19 járvány ideje alatt a védekezés szakmai irányítása is az ő feladata volt. Oltásvezető orvosként munkatársaival önként vállalt hétvégi, munka utáni feladatokat is. Nem volt kérdés, hogy a hajléktalanokat, a legidősebbeket, a fogyatékosokat az életközegükben felkeresve oltsa be. Dr. Assani Omar irányításával a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház dolgozói nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Gyöngyös és térségének polgárai stabil egészségügyi háttérrel rendelkezzenek, biztonságos szolgáltatásban részesüljenek. Dr. Assani Omar felesége szintén az orvosi hivatást gyakorolja, s most már lányuk is folytatja a családi tradíciót. Az orvosigazgató a kitüntetéssel járó pénzjutalmat a Legyen Mindig Otthonuk Alapítványnak és a kórház intenzív osztálya munkaközösségének ajánlotta fel.

Nézze meg képgaláriánkat!

A kitüntetésátadási ünnepségen Bércesi Béláné kérésére Kacsóh Pongrác János Vitéz című daljátékából az Egy rózsaszál szebben beszél című dal, valamint dr. Assani Omar választására Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám című dal hangzott el Koczka Tamás operaénekes és Butykáné Bágyi Judit, a Pátzay János katolikus Zeneiskola pedagógusa előadásában. Az ünnepséget állófogadás követte.

Kiemelt tartalmak