ikon képgaléria
ikon látványosságok
költségvetési aloldal

A daganatos megbetegedések megelőzhetők

2021. 04. 10. Hírek Utolsó módosítás: 2021. 04. 11. 10:19

A Magyar Rák Liga 1993-tól minden évben nemzeti rákellenes napot szervez április 10-én dr. Doblinger Gyula (1849–1937) sebész, egyetemi tanár születésnapján, aki 1902-ben megalakította az első Országos Rák Bizottságot. A nap célja, hogy a társadalom minden rétegét bevonják a rák elleni küzdelembe, felébresszék a felelősséget önmaguk iránt.

A nemzeti rákellenes nap kapcsán a Magyar Rákellenes Liga arra emlékeztet, hogy a daganatos betegségek megelőzése jórészt a saját kezünkben van. Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a legfrissebb nemzetközi adatok szerint a 2020-as lezárások alatt 40 százalékkal csökkent a diagnosztizált rákos esetek száma.

Az idei esemény szomorú apropója a több mint egy éve tartó járványhelyzet, ami komoly nehézségeket okoz az egészségügyi ellátásban. Különösen igaz ez az egészségügyi ellátásra szorulókra, azon belül is a daganatos betegséggel küzdőkre.

A pandémiát megelőzően a daganatos betegségek egyes típusainál a halálozási arány stabilizálódott vagy éppen csökkenni kezdett. A daganatos betegek ellátása javult és egyre több kezelés vált elérhetővé, illetve a betegek is egyre nagyobb figyelmet fordítottak a megelőzésre és szűrésekre. A járvány azonban világszerte súlyosan hátráltatta a daganatos betegségek felderítését és megnehezítette, késleltette a kezeléseket.

Egy most megjelent tanulmány szerint egy megvizsgált olasz tartományban a 2020-as lezárások alatt 40%-kal csökkent a rákdiagnózisok száma a 2018-19. években mértekhez képest. A legnagyobb csökkenést a prosztata, a hólyag és a vastagbél daganatok esetében tapasztaltak, és ez sajnos nem azt jelenti, hogy megbetegedések száma ennyivel csökkent volna.

A British Medical Journal folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány pedig azt is kimutatta, hogy a daganatos betegségek kezelésének már 4 héttel történő késése is bizonyíthatóan növeli a halálozást.

A Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya évről évre elkészíti azt a beszámolót, amely képet ad a megye, a járás és Gyöngyös lakosságának egészségügyi állapotáról. Ebből kiderül, hogy évek óta a leggyakoribb halálozási okok között a nőknél és a férfiaknál egyaránt a rosszindulatú daganatok állnak az első helyen, a második legtöbb áldozatot a keringési rendszer betegségei szedik.