3 °C

 
 
Zárva lesz a hivatal december 15-én

A Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy 2018. december 15-én, szombaton a Polgármesteri Hivatal minden szervezeti egysége zárva tart.

A szén-monxid-mérgezések megelőzhetők

Az elmúlt években megszaporodtak a tüzelő, fűtő berendezésekkel kapcsolatos káresetek, szén-monoxid-mérgezések.

Gyöngyösi Kalendárium: súlya van

Ha a tavalyelőttinek lelke volt, a tavalyi pedig csapatjátékos volt, akkor a mostani a múlt és a jelen találkozása - így mutatta be a 2019-es Gyöngyösi Kalendáriumot a főszerkesztő.

Közmeghallgatás

Közmeghallgatást tart a Gyöngyösi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete.

Advent első gyertyája ég

Vasárnap Hiesz György polgármester és Balog Gyula plébános meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján a Fő téren, majd a Dr. Fejes András Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban Rúzsa Magdi és Presser Gábor koncertje kínált alkalmat az ünnepi hangolódásra.

Bővebben
44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-ei ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Felsőhíd utca, Vasöntő utca, Gábor Áron utca valamint a Platán utca déli szakaszán 2018. október 25. és 2018. december 20. között szennyvízcsatorna építési munkát végez a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az általa megbízott alvállalkozó.

Bővebben

Ingatlan eladó!

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.06.06. szerda
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A Képviselő-testület felajánlja értékesítésre az önkormányzati tulajdonban lévő gyöngyösi 4771/2 hrsz alatt felvett, Vachott S. utcában található, 221 m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület” megnevezésű, LK-400Z60/5,0T20 és az Lk-Z75/5,0T10 övezetbe tartozó ingatlanát.

     

    Az ingatlan értékesítési indulóára: 2.100.000,-Ft + Áfa

    A pályázatok benyújtásának helye:

    Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatal

    Jegyzői Iroda Vagyonkezelő Csoport

    3200 Gyöngyös, Fő tér 13. udvari épület 19. sz. iroda

    Az ajánlat elbírálása a Pénzügyi Költségvetési és Ellenőrzési Bizottság soron következő ülésén történik.

    Az Önkormányzat a pályázati eljárást indokolás és jogkövetkezmények nélkül eredménytelennek nyilváníthatja.

    Pályázati feltételek:

    1. A pályázaton való részvételre az jogosult, aki a pályázat benyújtásával egyidejűleg a pályázati biztosíték összegét a kiíró rendelkezésére bocsátja (a pályázati biztosíték befizetése a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Vagyonkezelő Csoportjánál beszerezhető csekken, illetve a Raiffeisen Bank Rt-nél vezetett 12001008-01519125-00200002 számú letéti számlára történő átutalással teljesíthető). A pályázati biztosíték bankgarancia formájában is nyújtható. A pályázati biztosíték mértéke az indulóár nettó összegének 10 %-ával azonos összeg. A pályázati biztosíték a vételár összegébe beszámít.

    2. Amennyiben a pályázati felhívásra kettő, vagy több érvényes pályázat érkezik, zártkörű pályázati tárgyalást tartunk, amelyen csak az érvényes ajánlatot tevők vehetnek részt.

    3. Amennyiben a pályázó a pályázatot a határidő letelte előtt visszavonja, valamint ha a pályázat érvénytelen vagy eredménytelen, továbbá a pályázat elbírálása után annak a pályázónak, aki nem vált a pályázat nyertesévé, a pályázati biztosítékot az elbírálást követő 8 napon belül visszautaljuk.

    4. A pályázat elnyerésével a biztosíték foglalóvá válik, melyet a nyertes pályázó elveszít, amennyiben a szerződéskötést elmulasztja az elbírálást követő 30 napon belül.

    5. Amennyiben a szerződéskötésre a megadott határidőben a nyertes hibájából nem kerül sor, úgy a soron következő pályázó lép a helyébe.

    6. Amennyiben a vevő az adásvételi szerződésbe foglalt fizetési határidő tekintetében legalább 30 napos fizetési késedelembe esik, az Önkormányzat jogosult a szerződéstől elállni, ez esetben a vevő a foglaló összegét elveszíti.

    7. Az értékesítés költségei - beleértve az ingatlanforgalmi értékbecslés munkadíja és az igazgatásszolgáltatási díj - a vevőt terhelik.

    8. Az általános jogszabályokon (Ptk., stb.) kívül az ügyletre alkalmazni kell az Önkormányzat vagyonáról szóló 8/2016. (III.25.) önkormányzati rendeletet is.

    9. A pályázatot zárt, címzetlen, feladót, és - a megpályázott ingatlan helyrajzi számán kívül - más jelet nem tartalmazó borítékban, ármegjelöléssel az ingatlan helyrajzi számának megjelölésével kérjük benyújtani a Jegyzői Iroda Vagyonkezelő Csoportjához.

    10. A pályázatnak tartalmaznia kell:

    a) a szerződés megkötéséhez szükséges adatokat:

    • a pályázó magánszemély családi és utónevét, születési családi és utónevét, születési helyét, születési évét, anyja nevét, lakcímét, személyi azonosítóját, adóazonosítóját, továbbá pénzintézeti folyószámlaszámát,

    • a statisztikai számjellel rendelkező szervezet megnevezését, székhelyét és törzsszámát, adószámát, pénzintézeti bankszámlaszámát, valamint csatolnia kell a cégkivonatot (vállalkozói engedélyének másolatát), és aláírási címpéldányt;

    b) az árajánlatot, a vételár megfizetésének módját, idejét;

    c) pályázó azon nyilatkozatát, hogy a pályázati feltételeket elfogadja.

    11. A pályázati tárgyalás szabályai:

    a) A pályázati tárgyalás lefolytatása a pályázat kiírójának, vagy az általa megbízottnak a feladata.

    b) A pályázati tárgyaláson a levezető elnökön és a jegyzőkönyvvezetőn kívül az érvényesen pályázók (legfeljebb 3 fő képviselő/ajánlattevő) vesz részt.

    c) A pályázati tárgyalásról folyamatosan vezetett jegyzőkönyv készül (az ajánlatokat a pályázók nevével együtt rögzítik), amelyet valamennyi résztvevő aláír.

    d) A licit alapja a beérkezett érvényes pályázatban szereplő legmagasabb árajánlat, a licitlépcső összegét a pályázat kiírója határozza meg.

    e) A pályázati biztosíték a pályázati tárgyaláson való részvételtől a szerződés megkötéséig bánatpénzzé, szerződéskötéskor foglalóvá alakul, melyet a vételárba be kell számítani, a további ajánlattevőnek 8 napon belül vissza kell utalni.

    f) A tárgyalás megkezdésekor a levezető elnök

    • ismerteti a beérkezett pályázatokat,

    • tájékoztatja a résztvevőket a pályázati tárgyalás szabályairól, a licitálás módjáról,

    • felhívja a figyelmet a pályázattól való visszalépés következményeire.

    g) A levezető elnök a licitálás eredményét kihirdeti, és ez alapján megállapítja a pályázók sorrendjét. A pályázat eredményét a Képviselő-testület állapítja meg.

    h) A szerződést a pályázati eljárást követő 30 napon belül meg kell kötni.

    i) Amennyiben a nyertes pályázó a szerződést határidőben neki felróható okokból nem köti meg, úgy tekintendő, hogy a szerződés megkötésétől eláll, ez esetben a bánatpénz összegét a pályázó elveszíti.

    j) A megkötött adásvételi szerződés alapján a teljes vételárat a szerződésben foglalt határidőben meg kell fizetni, amennyiben a vevő legalább 30 napos késedelembe esik, az Önkormányzat jogosult a szerződéstől elállni, ez esetben a vevő a foglaló összegét elveszíti.

    A részletes pályázati felhívás megtekinthető, valamint a pályázati feltételekről további információ kérhető: A pályázati eljárással kapcsolatosan a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Vagyonkezelő csoportjánál Dr. Birizdó Évánál 3200 Gyöngyös, Fő tér 13., udvari épület 19. sz. iroda, telefon: 37/510-309, Földháziné Majláth Ilonánál 3200 Gyöngyös, Fő tér 13., udvari épület 20/1. sz. iroda, telefon: 37/510-313., a beépíthetőséggel kapcsolatosan a Polgármesteri Hivatal Építésügyi Hatósági Iroda Csepreghi Zita igazgatónál 3200 Gyöngyös, Fő tér 13. új épület fsz., telefon: 37/510-340.


    Közösségi funkciók