Meglett az eredménye a szigorú intézkedéseknek

Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket azok az intézkedések, amelyekkel húsvét idején a járványterjedés csökkentése érdekében korlátozták a nagyobb kiránduló és turistaforgalmat a Mátrában.


Már szombaton érzékelhető volt a szokásosnál jóval kisebb gépjárműforgalom, miután az önkormányzat lezárta Sástót és Farkasmályt, valamint a mátrafüredi parkolókat. Hasonlóképpen felfüggesztették a magántulajdonban lévő mátrai parkolók üzemelését is. Az Egererdő Zrt. a tulajdonában lévő sástói és mátraházai, míg a HE-DO Kft. a kékestetői parkolókban szüntette meg húsvétkor a parkolást.

– Köszönjük az együttműködést a cégeknek, hiszen azon túl, hogy lezárták az autók elől e területeket, több esetben feltartóztatták, és ha kellett, visszafordították azokat, akik mégis megpróbáltak a tiltás ellenére megállni – összegezte a hétvége tapasztalatait Hiesz György, Gyöngyös polgármestere.


A szabályok betartását az önkormányzat Városrendészeti Igazgatóságának munkatársai folyamatosan ellenőrizték. Ferenczy Dániel igazgató elmondta: Gyöngyösön és a Mátrában szinte teljesen megszűnt az ünnepek idején a turistaforgalom, a helybeliek is csupán egészségügyi sétára indultak el, a megfelelő távolságot betartva.

– A rendkívüli helyzet első napján főként felvilágosító munkát végeztünk, amikor tájékoztattuk az állampolgárokat az ünnepek alatt hatályban lévő helyi rendeletekről. Ennek a parkolási korlátozás mellett fontos része volt a maszk és a kesztyű kötelező használata. A polgárőrséggel együttműködve a nagyobb üzletláncoknál nyomatékosan felhívtuk a figyelmet a védőfelszerelések viselésére, és aki nem rendelkezett kesztyűvel vagy maszkkal, nem engedtük be az üzletbe – mondta az igazgatóság vezetője hozzátéve: sok esetben csak a felszólítást követően került elő a táskából a gumikesztyű és a szájmaszk.

A figyelmeztetések rövid idő alatt eredményest hoztak. Ugyanis míg az ünnepek első felében tízből mindössze két ember viselt maszkot és kesztyűt, ez az ünnepek második felében már tízből nyolcan rendelkeztek mindkettővel, vagy a kettő valamelyikével.

A szabályok és a helyi rendelkezések betartását a rendőrség is ellenőrizte, velük a város közterületein lehetett találkozni.

Ferenczy Dániel végezetül hozzátette: összességében elmondható, hogy az állampolgárok többsége együttműködő volt, így a figyelmeztetéseken túl helyszíni bírságra nem volt szükség. Egyetlen gépjármű-tulajdonossal szemben tettek feljelentést, miután a kordonszalagot megbontva az egyik lezárt parkolóba hajtott.

Hiesz György polgármester hangsúlyozta: húsvét után is arra kér mindenkit, hogy saját és mások egészségének megóvása, illetve a járvány terjedésének csökkentése érdekében továbbra is hordjanak maszkot és kesztyűt.

– A védőfelszerelés viselése nem pártszimpátia, hanem empátia kérdése. Felelősek vagyunk egymásért és saját magunkért is. Kesztyűre azért van szükség, hogy ha nem vagyunk fertőzöttek, ne is legyünk azok, ne kaphassuk el a betegséget. A maszk pedig abban segít, hogy ha valaki vírushordozó, ne szórja tovább a fertőzést a környezetében – erősítette meg a városvezető. – Habár gyakran hallani, hogy egészséges embernek nincs szüksége maszkra. De kérdem én, egy olyan hosszú lappangási idővel rendelkező és számos tünetet produkáló vírus esetében, mint a koronavírus, kiről mondható el teljes bizonyossággal, hogy ő éppen nem vírushordozó? Érezzük a felelősség súlyát, és legyünk tekintettel egymásra!