3 °C

 
 
Bővít a B. Braun Gyöngyösön

Négyszáznál is több új munkahelyet hoz a több mint harmincmilliárd forintos beruházás, melyhez hatmilliárd forint állami pénzt is kapott a cég.

A magyar kultúrát ünnepelték

Átadták a „Gyöngyös Város Kultúrájáért” kitüntetéseket a magyar kultúra napja tiszteletére rendezett városi ünnepségen. A díjat idén Fehér Miklós és Adamik Miklós fotóművész, valamint Gyurosovits-Petheő Csilla, a Gyöngyösi Játékszín vezetője vehette át Hiesz György polgármestertől a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központban.

Korlátozások a Mátrában

Társas vadászat miatt ismét korlátozásokra kell számítani a Mátrában.

Több mint cukrászda

Ünnepélyesen is megnyitott Gyöngyös legújabb cukrászdája. A Fő téri vendéglátóhely a polgármester szerint hiánypótló lehet a városban. Ráadásul egy régóta sanyarú sorsú épület kapott ezáltal új funkciót.

Megtartotta alakuló ülését az Ifjúsági Kerekasztal

A fórumon meghatározták a következő negyedéves feladatokat, napirend volt az Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv éves feladatainak meghatározása, és egy közösségi tér létrehozását is megtárgyalták, amely már évek óta nagy hiány Gyöngyösön. A tagok szerint a Nádor utcai kúria lenne a legmegfelelőbb helyszín. Erről a január végi testületi ülésen döntenek majd.

Bővebben
44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

43/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a LAKÁSÉRT ÉLETJÁRADÉK PROGRAMRÓL.

42/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

40/2017.( XI.24.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. november 23-i ülésén rendeletet alkotott A HELYI ADÓKRÓL szóló 27/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Helyi hírek

Újra az autistákért áll rajthoz a gyöngyösi ironman

Nánudvari Péter 226 kilométert teljesít szárazföldön és vízen. Az adománygyűjtő akció az Autista Segítő Központot támogatja. Tovább

 
2014.07.18. péntek

Elmarad a kamionstop

A II. fokú hőségriasztás miatt a hétvégén nem lép életbe a megszokott korlátozás. Tovább

 
2014.07.18. péntek

Hőségriasztás: II. fokozat

Péntektől vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztás érvényes az ország egész területére. Tovább

 
2014.07.17. csütörtök

Elkezdődött a felkészülés a B. Braun Gyöngyösnél

Az egy hónapos nyári szünet leteltével az új igazolású játékosokkal kiegészülve kezdte meg a felkészülést a gyöngyösi NB I-es férfi kézilabdacsapat. Tovább

 
2014.07.17. csütörtök

Kedden tényleg nem lesz ügyfélfogadás

Továbbképzés miatt kedden a sürgős ügyek intézésére sem lesz mód az anyakönyvi csoportnál. Tovább

 
2014.07.16. szerda

Az egészségvédők egészségét is védik

A Bugát Pál Kórház a dolgozói körében indít egészségfejlesztő programot. Tovább

 
2014.07.16. szerda

Hogyan kérhető a családi kedvezmény

A 2013-as adóévről szóló igazolást az ellátásban részesülő kérelmére adja ki az adóhivatal 2014. június 30. után. Tovább

 
2014.07.16. szerda

Közös listát állít a baloldal

Közös jelöltlistát állít Gyöngyösön az MSZP, a DK és az Együtt. A polgármester-jelölt Hiesz György. Tovább

 
2014.07.16. szerda

A legkisebbeket szolgálja az adomány

A Bugát Pál Kórház inkubátort és egyéb, az újszülöttek ellátását segítő eszközöket vásárolt a megyenapi adományból. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Új pályázatot írnak ki a gyepmesteri szolgáltatásra

A mostani szerződés szerinti pénz nem elég a feladat ellátására. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Online pénztárgépek: ellenőriz a NAV

Az önkormányzatokkal közösen indít kampányt a NAV az online pénztárgépek bevezetése érdekében. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Elkapták a rablót

Egy hatvani férfit gyanúsítanak a rablással. Fél órán belül rendőrkézre került. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Akció a kutyapiszok ellen

Tíz gazdi közül hét nem szedi fel a kutyapiszkot. Ez egyre többeket és egyre jobban zavar. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Kátyú és virág - szeptemberre kész lesz az út

Figyelemfelhívásként cserepes virágot tett egy kátyúba a Püspöki úton egy lakó. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Ötletgyűjtő csütörtökök a Fidesznél

A Fidesz szakértői csapata a helyiek javaslatait és észrevételeit beépítve készíti városfejlesztési programját. A képviselőjelöltek és a polgármesterjelölt minden héten csütörtökön konzultációra várja a gyöngyösieket. Tovább

 
2014.07.15. kedd

Vissza