3 °C

 
 
Zárva lesz a hivatal december 15-én

A Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy 2018. december 15-én, szombaton a Polgármesteri Hivatal minden szervezeti egysége zárva tart.

A szén-monxid-mérgezések megelőzhetők

Az elmúlt években megszaporodtak a tüzelő, fűtő berendezésekkel kapcsolatos káresetek, szén-monoxid-mérgezések.

Gyöngyösi Kalendárium: súlya van

Ha a tavalyelőttinek lelke volt, a tavalyi pedig csapatjátékos volt, akkor a mostani a múlt és a jelen találkozása - így mutatta be a 2019-es Gyöngyösi Kalendáriumot a főszerkesztő.

Közmeghallgatás

Közmeghallgatást tart a Gyöngyösi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete.

Advent első gyertyája ég

Vasárnap Hiesz György polgármester és Balog Gyula plébános meggyújtotta az első gyertyát a város adventi koszorúján a Fő téren, majd a Dr. Fejes András Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban Rúzsa Magdi és Presser Gábor koncertje kínált alkalmat az ünnepi hangolódásra.

Bővebben
44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-ei ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Lakossági tájékoztató

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Felsőhíd utca, Vasöntő utca, Gábor Áron utca valamint a Platán utca déli szakaszán 2018. október 25. és 2018. december 20. között szennyvízcsatorna építési munkát végez a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az általa megbízott alvállalkozó.

Bővebben

Helyi hírek

Ajánlatkérések

Gyöngyös önkormányzatának aktuális ajánlatkérései különféle építőipari és egyéb feladatokra. Tovább

 
2017.03.10. péntek

Gyöngyösi Újság 2017 március

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 márciusi száma. Tovább

 
2017.03.10. péntek

Iskolai beíratás: április 20-21.

A Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatala közzétette az általános iskolai beiratkozás időpontját. Az első évfolyamra a tanköteles korú gyermekeket 2017. április 20-án és 21-én kell beíratni. Tovább

 
2017.03.10. péntek

Megszűnt a látogatási tilalom a kórházban

Az influenzaszerű megbetegedések számának csökkenése nyomán a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban 2017. március 8-tól visszavonták a látogatási tilalmat. Tovább

 
2017.03.08. szerda

Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2017

Idén is felvonul Gyöngyösön a világ népművészetének színe-java. Tovább

 
2017.03.06. hétfő

Ezüst kitűző a vezető asszisztensnek

A Magyar Ápolási Egyesület Ezüst kitűzővel és elismerő oklevéllel jutalmazta Varróné Bánszki Máriát, a Bugát Pál Kórház Bőrgyógyászati Gondozójának vezető asszisztensét. Tovább

 
2017.03.03. péntek

Tavasz Kupa

A Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség 2017-ben is megrendezi a Tavasz Kupa és az Öregfiúk Tavasz Kupa sorozatot. Tovább

 
2017.03.03. péntek

Tájékoztató a térfigyelő kamerákról

Gyöngyös Város Önkormányzata 2016. évben közbeszerzési eljárás keretében - a 2010. évben kiépített, 25 db kamerából álló térfigyelő kamerarendszer mellett - további térfigyelő kamerákat szerzett be, így összesen ötvenkét helyen „figyelnek” az éjszakai felvételek készítésére is alkalmas képfelvevők. Tovább

 
2017.03.03. péntek

Gyöngyösi Újság 2017 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 februári száma. Tovább

 
2017.02.27. hétfő

Adózással kapcsolatos tájékoztató

Tisztelt Adózó! Felhívom szíves figyelmét, hogy 2017 I. félévi helyi adók, valamint a gépjárműadó befizetését 2017. március 16-ig teljesítheti adópótlékmentesen, a március elején kézhez kapott Értesítés (számlaegyenleg) alapján. Tovább

 
2017.02.24. péntek

Elfogadták a költségvetést

Elfogadta a város 2017-es költségvetését a gyöngyösi képviselő-testület, amely februári ülésén döntött a havi 40 000 forintos önkormányzati ösztöndíj pályázati feltételeit tartalmazó rendeletről is. A napirenden a 2017-es rendezvényterv is szerepelt. Tovább

 
2017.02.23. csütörtök

Új eszközökkel segíti az önkormányzat a tűzoltóság munkáját

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség épületében adta át Hiesz György polgármester Vilmányi Sándor tűzoltó parancsnoknak azokat a felszereléseket, amelyeket a Gyöngyösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság az önkormányzat közel hárommillió forintos támogatásából vásárolt. Tovább

 
2017.02.22. szerda

A legjobban teljesítő gyöngyösieket köszöntötték

A Téli Mátra teljesítménytúra legjobban teljesítő gyöngyösi indulóit köszöntötte a városházán Hiesz György polgármester és Molnár Tamás, a hazánk egyik legnépszerűbb túráját szervező Hanák Kolos Turistaegyesület elnöke. Tovább

 
2017.02.22. szerda

Megszűnt a látogatási tilalom

A gyöngyösi Idősek Bentlakásos Otthonában február 22-től visszavonták a látogatási tilalmat. Tovább

 
2017.02.22. szerda

Vannak-e ma Kossuth Zsuzsannák?

Kossuth Zsuzsanna születésének 200. évfordulója alkalmából a gyöngyösi Bugát Pál Kórház, a Magyar Ápolási Egyesület Heves Megyei Szervezete és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Heves Megyei Szervezete irodalmi pályázatot hirdet középiskolai diákok részére: Vannak-e ma Kossuth Zsuzsannák, avagy elhivatott egyéniségek Heves megye egészségügyében címmel. Tovább

 
2017.02.17. péntek

Vissza