3 °C

 
 

A pünkösdi hétvégén már a kültéri medencék is használhatók a gyöngyösi strandon, ahol május 19-étől az ötven méteres úszómedence és a gyermekmedence is várja a fürdőzni vágyókat.

Felkerültek a tűzcsapokra azok az ivócsapok, amelyeket az egyre gyakoribb hőségriasztások esetére szerzett be a gyöngyösi önkormányzat. A hat ivócsap mellett hét ivókút is található a városban.

A Molnár és Fiai Pincészet 2017-es évjáratú olaszrizlingjét választotta Gyöngyös Város 2018. Évi Borának a neves borászokból és közéleti személyiségekből álló zsűri a városháza dísztermében. Idén először megválasztották a polgármester borát is, amely a Bárdos és Fia Pincészet 2017-es évjáratú furmintja lett.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2018. május 17-én, csütörtökön, eső esetén május 18-án, pénteken 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Határvadász képzés

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába járőrtárs beosztás betöltésére. A Heves megyei toborzó csoport tagjai 2018. május 16-án 10 óra és 12 óra között Gyöngyösön, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán várják azokat, akik szeretnének információt kérni a határvadász-képzésről.

Bővebben
22/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2018. (IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott a KÖZTERÜLETEK RENDELTETÉSTŐL ELTÉRŐ HASZNÁLATÁRÓL szóló 25/2000. (IX. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról.

20/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

19/2018.(IV.27.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. április 26-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSI HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁSOKRÓL szóló 11/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

18/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. március 28-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL.

Bővebben

Születésnapi köszöntés

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2016.04.25. hétfő
 
Utoljára módosítva: 2016-04-25 11:30
 
    Szerző: Pifkó Tamás
     
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Molnár Illésnét dr. Tatár László alpolgármester Gyöngyösön.

     
     

    Molnár Illésné Szőke Anna néven született 1926. április 24-én Gyöngyösorosziban, ötgyermekes parasztcsalád második gyermekeként. 1943-ban ment férjhez, házasságából három fiúgyermek született. Férje bányász volt, ő pedig a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. A földművelés mellett a háztartással járó teendőket is ellátta, és segített hat unokája, valamint hat dédunokája felnevelésében.

    2000-ben megözvegyült, majd megromlott egészségi állapota miatt 2009-ben a fiához költözött Gyöngyösre, ahol odaadó gondossággal ápolják. Az ünnepeltet a gyöngyösi önkormányzat nevében dr. Tatár László alpolgármester köszöntötte születésnapján.


    Közösségi funkciók