3 °C

 
 
Ebben az összetételben utoljára ülésezett a város képviselő-testülete

Egyebek mellett a Gyöngyösi Atlétikai Klub pénzügyi helyzetéről, a Városgondozási Zrt. 40 milliós eszközbeszerzéséről és a Berényi-Haller-kastély felújítását is tartalmazó beruházás nyílt közbeszerzésének kiírásáról is döntött szeptemberi ülésén a gyöngyösi képviselő-testület.

Átütemezték a Petőfi utcai munkákat

Az önkormányzat kérésére a kivitelező átütemezte a Petőfi utcában tervezett csatornázási munkákat, így hétfőtől mégsem zárják le a város egyik forgalmas közlekedési útvonalát.

Zárva lesz a hivatal

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal 2019. szeptember 24-én (kedden) zárva tart!

Sportok Napja október 5-én

Több mint 20 sportág mutatkozik be a gyöngyösi önkormányzat által szervezett Sportok Napján a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskolában október 5-én.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. szeptember 19-én, csütörtökön, eső esetén szeptember 13-án, pénteken 20 és 24 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Bővebben
26/2019.(VIII.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. augusztus 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

25/2019.(VIII.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. augusztus 29-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





Gyöngyösi advent: jégpálya és adománygyűjtés

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2014.11.20. csütörtök
 
Utoljára módosítva: 2014-11-20 11:12
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Színes kínálattal várja Gyöngyös idén is az ünnepre készülőket. A civil kezdeményezések az önkormányzattal együttműködve zajlanak majd.

     
     

    Minél nagyobb a szükség, annál több a segítség - így fogalmazott az adventi beharangozó sajtótájékoztatón Hiesz György polgármester annak kapcsán, hogy idén is lesz civil kezdeményezésre és szervezésben adománygyűjtő adventi akció Gyöngyösön.

    A Belváros téren zajló eseményeket az M-R-M Group Kft. szervezi, s mint a polgármester fogalmazott: idén az önkormányzattal megegyezve, egymást erősítve, kapcsolódva zajlanak majd a programok.

    A sajtótájékoztatón elhangzott: idén is lesz jégpálya, várhatóan december közepén nyit, ezúttal is a Fő téren, ezúttal az OTP és az egykori Hugai trafik közötti területen. A 640 négyzetméternyi pálya ezúttal már "akadálymentes lesz" - nem lesz benne a szobor és a városi karácsonyfa -, illetve lesz egy ötven négyzetméteres, kifejezetten kezdőknek elkülönített rész is.

    A jégpályát a Sportfólió Kft. fogja üzemeltetni, s bár a finanszírozás biztosításához még képviselő-testületi döntés szükséges, a jégpálya megléte biztosra vehető - hangzott el a sajtótájékoztatón.

    Kósa László, a TDM vezetője a jégpályán kívül említést tett az egyéb programokról is: természetesen nem marad el az adventi vásár, a mézeskalácsház-verseny, lesz tepertősütés, sőt, egy hagyományos disznótort is terveznek.

    Az adventi programok értelemszerűen a négy adventi vasárnapra "fókuszálnak", az első gyertyát november 30-án gyújtják meg a Fő téren, ezen a napon este Eperjes Károly műsorára várják az érdeklődőket a művelődési házba.

    A részletes programot B. Pintér Mária, a művelődési ház igazgatója ismertette, kiemelve a Benkó Dixielan Band koncertjét (december 7.), a december 18-i városi karácsony eseményeit, a Kijev Balett előadását (december 17.) valamint a Mátrai Erőmű rendezésében megvalósuló élő Szandi-koncertet, amelyen az Abrakazabra zenekar muzsikál, vendég pedig Csepregi Éva lesz.

    Hiesz György a 18-i városi karácsony kapcsán elmondta azt is: idén, a korábbi hagyományok szerint megrendezik a karácsonyi fogadást, melyen átadják az Év Vállalkozója és az Év Sportolója díjakat.

    A Gyöngyösi advent tervezett programja:

    Fő tér:

    november 30. 17 óra gyertyagyújtás az adventi koszorúnál (imát mond: Kenyeressy Károly református lelkész)
    18 óra Eperjes Károly előadó estje (MMK)
    december 2. 16 óra Vibók Ildikó kiállítása (MMK)
    17 óra Betlehemi csillagfény kiállítás
    december 5. 10 óra mindenki karácsonyfájának díszítése
    Betlehem berendezése
    december 5. 18 óra jégpálya megnyitója
    december 7. 15 óra városi Mikulás
    17 óra gyertyagyújtás (imát mond: Révész Jonatán baptista lelkész)
    18 óra Benkó Dixieland Band (Sportcsarnok)
    december 5-21. karácsonyi vásár
    december 8-21. adventi vásár
    december 14. 17 óra gyertyagyújtás (imát mond: Juhász Ferenc plébános-kanonok)
    december 15-21. mézeskalácsváros (Tourinform Iroda)
    december 17. 19 óra Kijev City balett (MMK)
    december 18. 16 óra városi karácsonyi ünnepség (Szent Bertalan-templom) – II. Rákóczi
    december 20. Szandi élő koncertje a Mátrai Erőmű zrt. támogatásával
    tepertősütés, disznóvágás
    december 21. 17 óra gyertyagyújtás (imát mond: Fatalin Helga evangélikus lelkész)

    Belváros tér:

    november 30. 17:30 az adventi Belváros tér fénybe borul és az adománygyűjtő Ajándékdoboz megnyitása, ahol december 24-ig fogadják az adományokat
    december 5. 15 óra Mikulás-kuckó megnyitója, amely december 24-ig 9-20 óráig fogadja a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal és egyéb programokkal
    dec. 7-8-9. 9 órától a gyöngyösi és a környékbeli óvodások fogadása (a gyerekeket Mikulás- csomaggal ajándékozzák meg)
    december 21. 17:30 Sound of Spirit adventi koncertje - Nagy Gábor kántor, karnagy vezetésével
    november 30-december 27. adventi vásár ( forró csoki, forralt bor, puncs, tea, mini fánk, kürtős kalács és meglepetések várják az érdeklődőket)


    Közösségi funkciók