3 °C

 
 
Kik legyenek az év sportolói?

Gyöngyös Város Önkormányzata várja a felterjesztéseket az Év Sportolói és az Év Sportszakembere kitüntetésekre. A javaslatokat december 5-ig lehet eljuttatni a városházára.

Minden daganatos betegnek hasznos lehet a gyógytorna

A prosztatarákból való gyógyulás esélyét adó műtét vagy sugárkezelés és a korszerű gyógyszeres terápiák mellett a rendszeresen végzett testmozgás és a gyógytorna is hozzá tud járulni a felépüléshez, mégis kevesen élnek vele – hangzott el Gyöngyösön, a prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program Heves megyei állomásán.

Vezetőváltás a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. élén

Személyi kérdésekről is döntött megalakulását követő első ülésén a gyöngyösi képviselő-testület, amely órákig tárgyalta a kerékpárút ügyét, döntött az Üdülősor utca felújításának befejezéséről, útfelújításokról és kitüntetésről is.

Meghosszabbított nyitvatartás és ünnepi ügyelet a temetőkben

A Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a temetők november 1. és 4. között reggel 7-től este 9-ig tartanak nyitva. A temetőket üzemeltető Városgondozási Zrt. több ezer látogatóra számít, így arra kérik őket, hogy tartsák be a temetők rendjét. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező gépjárművezetőknek pedig szabad bejárást biztosítanak november 1-jén és 2-án 7-től 12 óráig.

Heves megyei összefogás a rák ellen Gyöngyösön

A Magyar Rákellenes Liga egész Heves megyéből várja a résztvevőket az országos 10 Ezer Lépés Program idei Heves megyei rendezvényére: Gyöngyösön szakorvosi és gyógytornász előadás is várja a férfiakat - és a hölgyek részvételére is számítanak.

Bővebben
32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

31/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

30/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

29/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

Bővebben





Különleges felállásban állt pályára a B. Braun Gyöngyös kézilabdacsapat

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.03.09. péntek
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A B. Braun Gyöngyös kézilabdacsapat játékosai a délelőtti edzésen vesealakot formáltak a március 8-ai Vese Világnap alkalmából a városi sportcsarnokban, ezzel felhívva a figyelmet az egészséges vesefunkciók fontosságára és a vesék védelmére.

     
     

    - Sportolóként extrém fizikai terhelésnek vagyunk kitéve, így kiemelten fontos számunkra az egészséges életmód és a szervezetünk megóvása. Természetes, hogy a Vese Világnapján támogatjuk névadó szponzorunk, a B. Braun-vállalatcsoport kezdeményezését, és közösen hívjuk fel a figyelmet az egészséges vesék fontosságára. Sportemberként azt tanácsolom, hogy a vesék egészségének érdekében kerüljük a fogyasztószerek és a kétes eredetű táplálék kiegészítők meggondolatlan használatát. Inkább igyunk sok vizet és törekedjünk a rostban gazdag táplálkozásra, a dohányzásról való leszokásra, valamint a rendszeres mozgásra. Az idei világnap egybeesik a nőnappal, így a szebbik nem képviselőiről sem feledkeztünk meg és ezúton is szeretnénk boldog nőnapot kívánni nekik – nyilatkozta Hudák Henrik a B.Braun Gyöngyös csapatának kapitánya.

    Igaz, a B. Braun játékosai a következő meccsen nem építik bele játékstratégiájukba a vese alakban való felállást, de bíznak abban, hogy minél többen felfigyelnek felhívásukra, és az éves laborvizsgálatok kérik a háziorvostól az eGFR-funkciók vizsgálatát, mert az időben felismert vesebetegség még kezelhető.


    Közösségi funkciók