3 °C

 
 
Közmeghallgatás

A Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2019. február 5-én.

Távvezetéket cserélnek

A Gyöngyös-Detk 132 kV-os távvezeték cseréjét és Gyöngyöshalász irányába új bekötést végez az ÉMÁSZ 2019. február 18-a és március 29-e között.

Hagyományaink alkotják kultúránkat

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen, amelyen Jankovics Marcell rajzfilmrendező mondott ünnepi köszöntőt. A rendezvény egyúttal a Kecskeméti Rajzfilmstúdió magyar népmese sorozatának képi világát bemutató kiállítás megnyitója is volt. Az ünnepi koncertet a Kaláka együttes adta.

Tájékoztató az ár- és belvíz elleni védekezésről

A szélsőséges időjárási viszonyok az utóbbi időben állandóan visszatérő problémát jelentenek a településeken, ezért a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, hogyan készüljünk fel az ár- és belvíz elleni védekezésre.

Sportolókat és vállalkozókat köszöntöttek az évértékelőn

Ünnepélyes keretek között adták át az Év Sportolói kitüntetéseket, valamint a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyeket a Mátra Múzeumban. Az ünnepségen tartotta meg évértékelő beszédét Hiesz György polgármester.

Bővebben
46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Együttműködés a sikeres utánpótlás-nevelés érdekében

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2016.02.12. péntek
 
Utoljára módosítva: 2016-02-15 08:07
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     
    Fotó: Magyari Máté

    Együttműködési megállapodást kötött egymással a Gyöngyösi Kézilabda Klub (GYKK) és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA). A megállapodást pénteken ünnepélyes keretek között írta alá Mocsai Tamás, a NEKA menedzserigazgatója és Nagy Attila, a GYKK elnöke a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola újonnan átadott tornatermében. Az együttműködéstől a klub azt reméli, hogy hatékonyabbá és eredményesebbé teheti utánpótlás-képzését a NEKA irányelveinek alkalmazásával.

     
     

    A Gyöngyösi Kézilabda Klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre. A klub célja kettős: hosszú távon az NB I-es csapat utánpótlás-bázisát kívánja megteremteni, de talán ennél is fontosabb a fiatalok egészséges, sportos életmódra nevelése. A klub kötelékében mintegy 230 fiatal kézilabdázik, a legfiatalabb, U7-es korosztálytól egészen az U23-as korosztályig kilenc korcsoportban indít csapatot a különböző bajnokságokban. A gyöngyösi fiatalok évek óta szereplői a korosztályos bajnokságok országos döntőinek, eddig minden évben volt a klubnak legalább egy csapata, amely a régiós rendszerű, több fordulóban lebonyolított bajnoki rendszerben eljutott az országos döntőbe, tehát a legjobbak közé. A legidősebb, U23-as, junior korosztály a felnőtt NB II-es bajnokságban versenyez, így a felnőtt mezőnyben is értékes tapasztalatokhoz jut.

     
    Fotó: Magyari Máté

    A munkát az U7-U14 korosztályokban Buday Ferenc irányítja, míg a 14 évesnél idősebbek felkészítéséért Debre Viktor, a B. Braun Gyöngyös élvonalbeli csapatának vezetőedzője felel. A csapatok mellett edzőpárosok dolgoznak, egy tapasztaltabb és egy fiatalabb edző készíti fel a fiatalokat, így az edzők szakmai fejlődése is biztosított.

     

    A Gyöngyösi Kézilabda Klub több gyöngyösi és környékbeli iskolával ápol partneri kapcsolatot. Az együttműködésnek három gyöngyösi és négy környékbeli iskola a tagja.

    A klub regionális központi szerepet vállalt magára, vagyis a térség minden településén igyekszik felkutatni a tehetségeket és népszerűsíteni a sportágat, amihez kiváló alapot teremt az élvonalbeli együttes szereplése. A Gyöngyösi Kézilabda Klub fontos feladatnak tekinti az edzői gárda folyamatos szakmai fejlődését, és az infrastrukturális feltételek fejlesztése érdekében is komoly lépéseket tett.

    A gyöngyösi kézilabda-utánpótlás fejlődése szempontjából rendkívül fontos lépés a Nemzeti Kézilabda Akadémiával kötött együttműködési megállapodás, amelyet pénteken a Felsővárosi Általános Iskolában írt alá Mocsai Tamás, a NEKA menedzserigazgatója és Nagy Attila, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke. A megállapodás aláírásával a GYKK a kelet-magyarországi régióban harmadikként csatlakozik az akadémiához, ezzel erősítve pozícióját a magyar kézilabdasport utánpótlás-bázisának megteremtésében. A klub elsősorban szakmai segítséget vár a NEKA-tól, és vállalja, hogy utánpótlás-képzésében a NEKA irányelveivel megegyező módszereket alkalmaz, így téve hatékonyabbá, eredményesebbé az utánpótláskorú sportolók felkészítését.


    Közösségi funkciók