3 °C

 
 
Közmeghallgatás

A Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2019. február 5-én.

Távvezetéket cserélnek

A Gyöngyös-Detk 132 kV-os távvezeték cseréjét és Gyöngyöshalász irányába új bekötést végez az ÉMÁSZ 2019. február 18-a és március 29-e között.

Hagyományaink alkotják kultúránkat

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen, amelyen Jankovics Marcell rajzfilmrendező mondott ünnepi köszöntőt. A rendezvény egyúttal a Kecskeméti Rajzfilmstúdió magyar népmese sorozatának képi világát bemutató kiállítás megnyitója is volt. Az ünnepi koncertet a Kaláka együttes adta.

Tájékoztató az ár- és belvíz elleni védekezésről

A szélsőséges időjárási viszonyok az utóbbi időben állandóan visszatérő problémát jelentenek a településeken, ezért a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, hogyan készüljünk fel az ár- és belvíz elleni védekezésre.

Sportolókat és vállalkozókat köszöntöttek az évértékelőn

Ünnepélyes keretek között adták át az Év Sportolói kitüntetéseket, valamint a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyeket a Mátra Múzeumban. Az ünnepségen tartotta meg évértékelő beszédét Hiesz György polgármester.

Bővebben
46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Kékestetőn dőlt el a Tour de Hongrie összetett versenye

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2015.08.10. hétfő
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Ahogy arra számítani lehetett, a Kékestetőre vezető, negyedik szakasz meghatározónak bizonyult a Tour de Hongrie összetett versenye szempontjából.

     
     

    A királyszakaszon negyedik helyen célba ért Tom Thill ugyanis átvette a vezetést összetettben, csaknem egyperces előnyét pedig az utolsó, Gyöngyös-Budapest szakaszon is meg tudta őrizni.

    Éppen 90 évvel ezelőtt, 1925-ben rendezték az első magyar kerékpáros körversenyt, a Tour de Hongrie-t, amely tízéves kényszerszünet után idén született újjá. Gyöngyös hosszú ideje fontos állomása a legjelentősebb magyar kerékpáros versenynek, hiszen kiváló adottságaival a profi versenyzőket is maximálisan ki tudja szolgálni, Kékestető meghódítása pedig komoly kihívás minden kerékpárosnak. 2001-ben tekert fel először a Tour de Hongrie mezőnye az ország legmagasabb pontjára, és az idei versenyben is a Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres etap számított a királyszakasznak.

    A versenyzőket szombaton komoly tömeg várta az ország legmagasabb pontján, köszönhetően a Kékesi Csúcstámadásnak, amelyen idén is több száz amatőr kerékpáros indult, hogy meghódítsa az 1014 méteres csúcsot. Az ő befutójuk után érkezett meg a körverseny mezőnye Kékestetőre. A királyetapon a szlovén Bajc szerezte meg az első helyet, a negyedik helyen beérkező luxemburgi Tom Thill pedig átvette a vezetést az összetett versenyben. Ami a legjobb magyarokat illeti, Lovassy Krisztián az ötödik, Vígh Zoltán a hatodik helyen ért célba Kékestetőn.

    Az utolsó, Gyöngyös – Budapest szakasz másnap délelőtt rajtolt a Fő térről, ahol Hiesz György polgármester rajtjelére indult útnak a mezőny. Az utolsó szakaszon a szlovén Jan Tratnik győzött, a sárga trikót azonban senkinek sem sikerült elvennie Tom Thilltől, a luxemburgi kerékpáros nyerte meg a Tour de Hongrie idei versenyét. A budapesti befutónál született meg a mieink első dobogós helyezése, a mezőnysprintben Lovassy Krisztián a harmadik helyet szerezte meg. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tett meg az augusztus 9-i budapesti befutóig, a 96 fős mezőnyből 75 kerekes tekerte végig a teljes távot.

    Reméljük, a hosszú szünet után újjáélesztett Tour de Hongrie-t a lelkes szervezőgárda jövőre is megrendezi, és városunk akkor is kiemelt állomása lehet a körversenynek. Gyöngyös mindenkit visszavár.


    Közösségi funkciók