3 °C

 
 
Közmeghallgatás

A Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2019. február 5-én.

Távvezetéket cserélnek

A Gyöngyös-Detk 132 kV-os távvezeték cseréjét és Gyöngyöshalász irányába új bekötést végez az ÉMÁSZ 2019. február 18-a és március 29-e között.

Hagyományaink alkotják kultúránkat

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen, amelyen Jankovics Marcell rajzfilmrendező mondott ünnepi köszöntőt. A rendezvény egyúttal a Kecskeméti Rajzfilmstúdió magyar népmese sorozatának képi világát bemutató kiállítás megnyitója is volt. Az ünnepi koncertet a Kaláka együttes adta.

Tájékoztató az ár- és belvíz elleni védekezésről

A szélsőséges időjárási viszonyok az utóbbi időben állandóan visszatérő problémát jelentenek a településeken, ezért a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, hogyan készüljünk fel az ár- és belvíz elleni védekezésre.

Sportolókat és vállalkozókat köszöntöttek az évértékelőn

Ünnepélyes keretek között adták át az Év Sportolói kitüntetéseket, valamint a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyeket a Mátra Múzeumban. Az ünnepségen tartotta meg évértékelő beszédét Hiesz György polgármester.

Bővebben
46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Hazatért Szabó Milán - már Koreára készül

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2014.02.20. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Hazatért Szocsiból Szabó Milán gyöngyösi sífutó.

     

    Szabó Milán Szocsiban a téli olimpián a 78. helyen végzett számában. A Gyöngyösi Városi Televízió híradójának azt mondta: szívesen maradt volna még néhány napot, hogy tovább élvezze a téli olimpia hangulatát.

    Beszélt arról is, reméli, hogy több támogató áll majd mögé, s már ki is tűzte az újabb célt: négy év múlva Koreában a legjobb 30 között szeretne végezni.


    Közösségi funkciók