3 °C

 
 
A nézők biztonsága volt a legfontosabb

A kedvezőtlen időjárás miatt maradtak el az augusztus 20-i rendezvények Gyöngyösön. A szervezők a Katasztrófavédelem előzetes figyelmeztetése és a meteorológai előrejelzések alapján döntöttek úgy, hogy a meghirdetett fellépőket későbbi rendezvényeken szerepeltetik. A döntésben a májusi tapasztalatoknak is nagy szerepe volt.

Legyünk békében magunkkal és a világgal

Európában van a helyünk, minden más zsákutca - erről beszélt állami ünnepünkön Hiesz György polgármester.

Gyöngyösi Újság 2017 augusztus

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2017 augusztusi száma.

Mystery Gang és ExperiDance előadás Gyöngyösön

Két napon belül a rockabilly és a kortárs tánc királyainak előadását is láthatjuk Gyöngyösön. Az augusztus 20-i program zárásaként a Mystery Gang, másnap pedig az ExperiDance lép fel a városban.

Szirénapróba

A Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Gyöngyös Város polgári védelmi parancsnoksága értesíti a lakosságot, hogy 2017. augusztus 29-én a város közigazgatási területén található lakossági riasztó és tájékoztató eszközök (szirénák) üzempróbáját végezzük, melynek során morgatópróba (6 másodperces, állandó hangmagasságú folyamatos szirénahang) jelzést adunk le.

Bővebben
31/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSSEL, TELEPÜLÉSRENDEZÉSSEL ÉS TELEPÜLÉSKÉP-ÉRVÉNYESÍTÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ PARTNERSÉGI EGYEZTETÉS HELYI SZABÁLYAIRÓL.

30/2017.(VII.25.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. július 24-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

29/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

28/2017.(VI. 30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott A FÁS SZÁRÚ NÖVÉNYEK VÉDELMÉRŐL.

27/2017.(VI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. június 29-i ülésén rendeletet alkotott az Önkormányzat vagyonáról szóló 8/2016.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Közélet

 

Óvodai beíratás: április 28-29.

Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Tovább

 
2014.03.31. hétfő
 

A Debreceni Egyetemhez csatlakozik a főiskola

Már mindkét intézmény szenátusa igent mondott a fúzióra, már csak az állami beleegyezésre kell várni. Tovább

 
2014.03.28. péntek
 

Továbbra is pusztulnak a mátrai fenyők

A nem őshonos fenyők közül egyre többet támad meg a kártevő. Tovább

 
2014.03.28. péntek
 

Változik az ügyfélfogadás

A választási feladatok ellátása miatt március 31-én (hétfőn) a gyöngyösi polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán az ügyfélfogadás, valamint a levelek kiadása szünetel. Tovább

 
2014.03.28. péntek
 

Tisztújítás a baráti körnél

Gyöngyös Város Barátainak Körét továbbra is Balázs Ernő vezeti. A titkári posztot Daru Gáborné tölti be, alelnökké Fucskó Istvánnét választották. tovább

2014.03.27. csütörtök
 

Marad a Volán, drágul az ebéd

Eredménytelenül zárult a helyijárati közlekedésre kiírt pályázat, az önkormányzat szerződést hosszabbít a jelenlegi szolgáltatóval. Térítési díjakról is döntöttek a képviselők. Tovább

 
2014.03.27. csütörtök
 

Villanyoltás a Fő téren

Gyöngyös idén is csatlakozott a Föld Órája akcióhoz. Szombaton sötétbe borul a belváros. Csillagles is lesz. tovább

2014.03.26. szerda
 

Szócska: újraindítás és megmentett életek

Jól halad a kórházi építkezés. Szócska Miklós szerint újraindították az egészségügyet, s ennek már megmentett életekben mérhető eredménye van. tovább

2014.03.26. szerda
 

Megyenap: reményen felüli segítség

A megyenapok történetének legnagyobb támogatása gyűlt össze a gyöngyösi kórház javára. tovább

2014.03.23. vasárnap
 

Választási próba: szünetel az ügyfélfogadás

Választási technikai próbát tartanak a városházán. Tovább

 
2014.03.21. péntek
 

Vissza