3 °C

 
 
Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Történelmi oklevélátadó ünnepség a gyöngyösi campuson

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán, 2018. február 10-én 153 végzős hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását ünnepélyes keretek között.

Népszerű volt a Gyöngyösi Koriolimpia

A Gyöngyösi Sportfólió Kft. második alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Koriolimpiát, s hívta versenyre a gyöngyösi és környékbeli általános és középiskolák diákjait. A versenyzők február 2-ig teljesítették a három feladatból álló alapszakaszt, majd időeredményük alapján jutottak be a február 10-ei döntőbe. Az előző évhez képest szinte megduplázódott a versenyre benevezett csapatok száma, huszonhárom résztvevője volt az alapszakasznak.

Háromnapos sztrájk a polgármesteri hivatalban

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Gyöngyös Városi Alapszervezete sztrájkot kezdeményezett a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban. A felhívás nyomán a hivatali dolgozók többsége kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy csatlakozni kíván a sztrájkhoz, így február 15-én, 16-án és 19-én csak a halaszthatatlan ügyeket lehet elintézni a hivatalban – áll a szakszervezet közleményében.

Közmeghallgatás: fókuszban az utak és a kórház

Döntően a Vachott Sándor út állapotával, a nyugati elkerülő úttal és az egészségügyi ellátás problémáival foglalkoztak a közmeghallgatás résztvevői.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

Munkácsi vendégek

A kárpátaljai Munkácsról érkezett delegáció Gyöngyösre annak érdekében, hogy szorosabb együttműködést alakítsanak ki Gyöngyös város önkormányzatával. Tovább

 
2016.03.23. szerda
 

Megkezdődtek a járdafelújítások

Hetvenöt millió forintot fordít az önkormányzat a járdák felújítására. Tovább

 
2016.03.23. szerda
 

Kiemelkedő fiatalok

Kőmíves Luca, Nagy Annamária, Juhász József és Juhász Tamás, Magda Boldizsár - a 2016-ban városi kitüntetést kapott fiatalok. Tovább

 
2016.03.18. péntek
 

Nem minden hulladék szemét

Hulladékból készült műalkotások, vetélkedő, és koncert. Jó élményekkel, fontos információkkal és értékes nyereményekkel gazdagodtak az iskolások ma délelőtt a „nem minden hulladék szemét” elnevezésű pályázat keretében megvalósult programokon. A pályázat célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a környezettudatos életmóddal, és megtanulják szelektíven gyűjteni a szemetet. Tovább

 
2016.03.18. péntek
 

Mi legyen a laktanyában? - kérdőív

Jelen kérdőív különösen fontos eszköze Gyöngyös város további fejlesztéseit megalapozó kutatásnak. Tovább

 
2016.03.17. csütörtök
 

Közzétették az iskolai beiratkozás időpontját

A Heves Megyei Kormányhivatal közzétette az általános iskolai beiratkozás időpontját. Az első évfolyamra a tanköteles korú gyermekeket 2016. április 14-én és 15-én kell beíratni. Tovább

 
2016.03.17. csütörtök
 

Közmegegyezés nélkül nincs haladás

Március 15-én a forradalom és szabadságharc hőseire emlékezett Gyöngyös. Tovább

 
2016.03.15. kedd
 

A Föld órája 2016

A Föld Órája akció 2007-ben indult világhódító útjára Sydneyből, ahol 2,2 millió háztartás és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyt egy órára. Egy évvel később az esemény már globális mozgalommá vált, melynek célja, hogy felhívja az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés okozta problémákra, a felelősségvállalásra, arra, hogy mindannyian tudunk tenni a fenntartható jövő érdekében. Tovább

 
2016.03.12. szombat
 

Hatékony szakképzésre, vonzó városra van szükség

Hatékony szakképzésen alapuló, biztos életpályamodellt szeretne kínálni a helyi fiataloknak a város önkormányzata, ezért Hiesz György polgármester kezdeményezésére létrejött egy testület, amely az önkormányzat mellett a munkaadók, a Károly Róbert Főiskola, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, oktatási intézmények és szakmai szervezetek közreműködésével próbál megoldást találni a térség munkaerőhiányára. A grémium első egyeztetésén kiderült: az érintettek hasonlóképp ítélik meg a problémákat, amelyekre mielőbbi megoldást kell találni. Tovább

 
2016.03.12. szombat
 

Aláírásgyűjtés indult a gyermekorvosi ügyeletért

Több mint ezerháromszázan írták alá azt a petíciót, amit egy kétgyermekes gyöngyösi anyuka, Bányai Amanda kezdeményezett a huszonnégy órás gyermekorvosi ügyelet létrehozásáért. Tovább

 
2016.03.12. szombat
 

Vissza