3 °C

 
 
Közmeghallgatás

A Gyöngyösi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatást tart 2019. február 5-én.

Távvezetéket cserélnek

A Gyöngyös-Detk 132 kV-os távvezeték cseréjét és Gyöngyöshalász irányába új bekötést végez az ÉMÁSZ 2019. február 18-a és március 29-e között.

Hagyományaink alkotják kultúránkat

Begovné Kasza Ágnes és Bolyky József vehette át a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetést a magyar kultúra napja alkalmából rendezett városi ünnepségen, amelyen Jankovics Marcell rajzfilmrendező mondott ünnepi köszöntőt. A rendezvény egyúttal a Kecskeméti Rajzfilmstúdió magyar népmese sorozatának képi világát bemutató kiállítás megnyitója is volt. Az ünnepi koncertet a Kaláka együttes adta.

Tájékoztató az ár- és belvíz elleni védekezésről

A szélsőséges időjárási viszonyok az utóbbi időben állandóan visszatérő problémát jelentenek a településeken, ezért a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság összegyűjtötte, hogyan készüljünk fel az ár- és belvíz elleni védekezésre.

Sportolókat és vállalkozókat köszöntöttek az évértékelőn

Ünnepélyes keretek között adták át az Év Sportolói kitüntetéseket, valamint a Gyöngyös Város Gazdaságáért védjegyeket a Mátra Múzeumban. Az ünnepségen tartotta meg évértékelő beszédét Hiesz György polgármester.

Bővebben
46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

43/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelet módosításáról.

42/2018.(X.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. október 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Közélet

 

A nagykorú diákok a Berzében adhattak vért

Kiszállásos véradást tartott a Berze Nagy János Gimnáziumban a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Szervezete Tovább

 
2012.10.18. csütörtök
 

Számvetés: Bolyai matekverseny a Kálváriaparti iskolában

Negyedik alkalommal rendezték meg a Kálváriaparti Általános és Sportiskolában a Bolyai Matematika versenyt Tovább

 
2012.10.18. csütörtök
 

Az idősek bölcsessége számunkra kincs

Az idősek világnapja alkalmából a gyöngyösi Idősek Bentlakásos Otthonában rendezték meg azt az ünnepséget, melyen jelképesen a városban élő összes szépkorú embert felköszöntötték. tovább

2012.10.16. kedd
 

Egészség és újdonságok - sétálva ismerkedtek a változásokkal

Gyöngyös Város Barátainak Köre immár negyedik alkalommal szervezte meg a városi gyaloglónapot. tovább

2012.10.16. kedd
 

A szem egészségéért - október a látás hónapja

Október 20-án a vakok és csökkentlátók mindennapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Tovább

 
2012.10.16. kedd
 

Nemsenkilény: Gyöngyösnek is segít a szombathelyi előadás

Csaknem teltházzal játszották vasárnap Szombathelyen a Nemsenkilény című előadást, amelynek teljes bevételéből a szombathelyi Esőemberke Alapítványt, valamint a ferencesek által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központot támogatják. tovább

2012.10.15. hétfő
 

Forint alapúra váltják az önkormányzat folyószámlahitelét

A Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatról is döntöttek a képviselők. A beadási határidőt meghosszabbították. Tovább

 
2012.10.15. hétfő
 

Új autót kaptak a mentők

Az Országos Mentőszolgálat által vásárolt 23 új mentőautó közül egy került Heves megyébe, a gyöngyösi mentőállomásra. Tovább

 
2012.10.15. hétfő
 

Digitális vetítőgépre pályázik a gyöngyösi mozi

A pályázat önerejéhez az önkormányzat ad támogatást. Tovább

 
2012.10.15. hétfő
 

Javaslatokat várnak az Elfogadás-díjra

A Gyöngyösi Kistérség közigazgatási területén tevékenykedő díjazottra bárki vagy bármely szervezet javaslatot tehet. Tovább

 
2012.10.15. hétfő
 

Vissza