3 °C

 
 
Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Történelmi oklevélátadó ünnepség a gyöngyösi campuson

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán, 2018. február 10-én 153 végzős hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását ünnepélyes keretek között.

Népszerű volt a Gyöngyösi Koriolimpia

A Gyöngyösi Sportfólió Kft. második alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Koriolimpiát, s hívta versenyre a gyöngyösi és környékbeli általános és középiskolák diákjait. A versenyzők február 2-ig teljesítették a három feladatból álló alapszakaszt, majd időeredményük alapján jutottak be a február 10-ei döntőbe. Az előző évhez képest szinte megduplázódott a versenyre benevezett csapatok száma, huszonhárom résztvevője volt az alapszakasznak.

Háromnapos sztrájk a polgármesteri hivatalban

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Gyöngyös Városi Alapszervezete sztrájkot kezdeményezett a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban. A felhívás nyomán a hivatali dolgozók többsége kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy csatlakozni kíván a sztrájkhoz, így február 15-én, 16-án és 19-én csak a halaszthatatlan ügyeket lehet elintézni a hivatalban – áll a szakszervezet közleményében.

Közmeghallgatás: fókuszban az utak és a kórház

Döntően a Vachott Sándor út állapotával, a nyugati elkerülő úttal és az egészségügyi ellátás problémáival foglalkoztak a közmeghallgatás résztvevői.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

Kutya nem maradhat chip nélkül

Alig néhány nap van hátra a kedvelésből tartott állatokról és forgalmazásukról szóló azon kormányrendelet életbe lépéséig, amely szerint a négy hónaposnál idősebb kutyák már csak transzponderrel megjelölve tarthatók. Tovább

 
2012.12.18. kedd
 

Végig egyirányú lesz a Török Ignác utca

Változik a forgalmi rend, ne vezessenek megszokásból. Tovább

 
2012.12.18. kedd
 

Fontos határidő az adózóknak: csütörtökig előlegfeltöltés

A helyi iparűzési adóelőleg feltöltésének határideje december 20. Tovább

 
2012.12.18. kedd
 

Kinevezték a járási hivatalok vezetőit

Kinevezte a járási hivatalvezetőket Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten. Januártól vidéken 175 járási hivatal és a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését. tovább

2012.12.17. hétfő
 

Helyi rendelet helyett törvény szabályozza az állattartást

Gyöngyös önkormányzata is hatályon kívül helyezte a helyi állattartási rendeletét, miután magasabb rendű jogszabály - törvény - szabályozza a területet. Tovább

 
2012.12.17. hétfő
 

Állapotjelentés Heves megye gazdaságáról - készül a koncepció

Az elnökségi választások óta második testületi ülését tartotta a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége. Tovább

 
2012.12.17. hétfő
 

Több csoki készülhet Gyöngyösön

Uniós támogatással bővíti gyártókapacitását a csokoládéfigurák készítésével és kereskedelmével foglalkozó, gyöngyösi telephelyű Tarcha World Kft. Tovább

 
2012.12.17. hétfő
 

Városfejlesztő pályázataihoz nyert támogatást Gyöngyös

Újabb önerő-támogatást nyert az Európai Unió által is finanszírozott beruházásainak megvalósításához Gyöngyös önkormányzata. Tovább

 
2012.12.17. hétfő
 

A karácsony nem pénz-, hanem szívkérdés

Kigyúltak a fények a Mindenki karácsonyfáján. Együtt ünnepelt Gyöngyös. tovább

2012.12.14. péntek
 

Városi elismerésekről döntöttek a képviselők

A kultúra, a tudomány, a művészetek és a sport kiválóságai vehetik át jövőre az elismeréseket. Tovább

 
2012.12.14. péntek
 

Vissza