3 °C

 
 
Sohasem feledni - feladat és kötelesség

Hetvenöt éves a fájdalom és hetvenöt éves a megválaszolhatatlan kérdés: hogyan történhetett ez meg - fogalmazott Weisz Péter a gyöngyösi gettó kiürítésének évfordulóján rendezett megemlékezésen.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. június 19-én, szerdán, eső esetén június 21-én, pénteken 18 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Fantasztikus magyar teljesítmény a királyetapon!

Az összetettben élen álló lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie királyetapját, a kékestetői célba másodikként Dina Márton, a harmadik helyen pedig Valter Attila ért be, az utolsó szakasz előtt ez lett az összetett élcsoportjának sorrendje is.

Tour de Hongrie - segítséggel a csúcsra

A magyar kerékpáros körverseny történetében kilencedik alkalommal rendeznek hegyibefutót hazánk legmagasabb csúcsán, Kékestetőn. A június 15-én, szombaton délután megrendezendő programot több gyöngyösi szervezet és vállalkozás is támogatja.

Üzemi próbák - sötétebb lesz a füst

Visontán a Mátrai Erőműben befejezéséhez közeledik – az éves karbantartási program részeként - az V. számú 232 MW-os blokk kisjavítása, a napokban megkezdődtek az üzembe helyezési munkálatok, a hideg és meleg próbák.

Bővebben
22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

19/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL.

18/2019.(IV.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. április 25-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSKÉPE VÉDELMÉRŐL szóló 16/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Közélet

 

Az egri kórház csapatáé a serleg

Gyöngyösön vetélkedtek a megye egészségügyi szakdolgozói Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház csapata egy ponttal előzte meg a Bugát Pál Kórház Belgyógyászati Osztályának csapatát azon a szombati megyei szakmai vetélkedőn, melynek  a házigazdája a gyöngyösi kórház volt. A harmadik helyezéssel a Mátraházai Gyógyintézet dolgozóinak 4 fős csapata büszkélkedhet. Tovább

 
2014.10.02. csütörtök
 

Zöldséget, gyümölcsöt ad az Unió

Gyöngyös is csatlakozik az „Egészséges család” elnevezésű programhoz, melyet az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága indított el. Tovább

 
2014.10.02. csütörtök
 

Fiatal kutatók éjszakája Károly Róbert Főiskolán

2014 szeptemberének utolsó péntekén „Kutatók Éjszakája” országos rendezvénysorozat kiegészítő programjaként immár második alkalommal került megrendezésre a Károly Róbert Főiskolán a „Fiatal Kutatók Éjszakája”. tovább

2014.09.30. kedd
 

Szünetel az ügyfélfogadás

A választási előkészületek miatt csütörtökön szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán. Tovább

 
2014.09.30. kedd
 

Az utolsó ülés - elköszöntek a képviselők

A Mátra Múzeumban tartotta a ciklus utolsó ülését Gyöngyös 2010-2014 között működő képviselő-testülete. tovább

2014.09.25. csütörtök
 

Jó bor, jó egészség - szüreti napok

A természet és az ember munkájának közös gyümölcsét, a szőlőt ünnepelték három napon keresztül Gyöngyösön. A szüreti napokon minden alkalommal megtelt a város Fő tere. tovább

2014.09.23. kedd
 

Teljesítette vállalását a gyöngyösi acélember

A 226 kilométeres távot úszva, kerékpáron és futva teljesítette Péter, aki a gyöngyösi Autista Segítő Központért (ASK), és az ott tanuló fiatalok zenei fejlesztéséért gyűjtötte az adományokat. tovább

2014.09.16. kedd
 

Megjelent a Gyöngyösi Újság szeptemberi száma

A polgármester szót kér; Adományból mikrobusz; Erősít a B. Braun Gyöngyös; Balaton-átúszás huszonötödször; Hagyomány és fesztivál - és még sok más olvasnivaló tovább

2014.09.12. péntek
 

Fontos döntések az utolsó ülésen

A ciklus utolsó rendes ülésén beruházásokról, támogatásokról is döntöttek a képviselők. Tovább

 
2014.09.11. csütörtök
 

Ki kapja a kitüntetést? - javasoljon ön is!

Szeptember 30-ig tehetnek javaslatot a gyöngyösiek a kitüntetett személyére. tovább

2014.09.11. csütörtök
 

Vissza