3 °C

 
 
Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Történelmi oklevélátadó ünnepség a gyöngyösi campuson

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán, 2018. február 10-én 153 végzős hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását ünnepélyes keretek között.

Népszerű volt a Gyöngyösi Koriolimpia

A Gyöngyösi Sportfólió Kft. második alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Koriolimpiát, s hívta versenyre a gyöngyösi és környékbeli általános és középiskolák diákjait. A versenyzők február 2-ig teljesítették a három feladatból álló alapszakaszt, majd időeredményük alapján jutottak be a február 10-ei döntőbe. Az előző évhez képest szinte megduplázódott a versenyre benevezett csapatok száma, huszonhárom résztvevője volt az alapszakasznak.

Háromnapos sztrájk a polgármesteri hivatalban

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Gyöngyös Városi Alapszervezete sztrájkot kezdeményezett a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban. A felhívás nyomán a hivatali dolgozók többsége kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy csatlakozni kíván a sztrájkhoz, így február 15-én, 16-án és 19-én csak a halaszthatatlan ügyeket lehet elintézni a hivatalban – áll a szakszervezet közleményében.

Közmeghallgatás: fókuszban az utak és a kórház

Döntően a Vachott Sándor út állapotával, a nyugati elkerülő úttal és az egészségügyi ellátás problémáival foglalkoztak a közmeghallgatás résztvevői.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Közélet

 

A szemétdíjat is behajtja a NAV

A tízezer forintnál nagyobb tartozásra már kezdeményezhetik a végrehajtást a szolgáltatók. Tovább

 
2013.09.17. kedd
 

Magyar Értékek Napja, a Vidróczkival

Szombaton első alkalommal rendezték meg Budapesten a Magyar Értékek Napját. Tovább

 
2013.09.16. hétfő
 

Minden iskolában van suligyümölcs

Gyöngyös összes általános iskolája csatlakozott a suligyümölcs programhoz. tovább

2013.09.13. péntek
 

Október közepétől pályázhatnak a Bursa Hungarica támogatásra a hallgatók

Gyöngyös önkormányzata saját költségvetéséből három millió forintot biztosít 2014-ben a felsőoktatásban résztvevő diákok támogatására. tovább

2013.09.12. csütörtök
 

Lakásvásárlási támogatás: októberig pályázható

A fiatalok első lakáshoz jutásának támogatására elkülönített keret terhére október 7-ig kérhető támogatás. Tovább

 
2013.09.12. csütörtök
 

Egyensúly és laktanya - ülésezett a képviselő-testület

A város gazdálkodása kiegyensúlyozott, a volt laktanyában épülhet a laktanya, Kiss Antal nevét veszi fel a Kálváriaparti csarnok. Tovább

 
2013.09.12. csütörtök
 

Elkezdődött a próbaüzem a rekultivált lerakókon

Megkezdődött a próbaüzem a gyöngyösi kistérség rekultivált hulladéklerakóin. Tizenegy egykori szeméttelepet számoltak fel. Tovább

 
2013.09.11. szerda
 

Berzelab, a tudásépítő - elkezdődött a projekt

A program célja a természettudományos oktatás megújítása és vonzóbbá tétele. A BERZELAB az Öveges Program része. Tovább

 
2013.09.11. szerda
 

Belvárosi parkolás: az ötlet jó, a kivitelezés bonyolult

Több megoldást is vizsgálnak, még az idén a képviselő-testület elé kerülhet a félórás ingyenes belvárosi parkolás kérdése. tovább

2013.09.11. szerda
 

Fakanálra fel! - szüreti főzőverseny felhívás

Szeptember 18-ig nevezhetnek a csapatok a Görgényi Lászlóról elnevezett szüreti főzőversenyre. Tovább

 
2013.09.11. szerda
 

Vissza