3 °C

 
 
Történelmi pillanat

Helyére emelték a Szent Bertalan-templom északi tornyának új sisakját. A 17 tonnás ácsszerkezetet egy óriási daru segítségével több mint harminc méter magasra emelték a szakemberek, ami egyedülálló mérnöki teljesítménynek számít.

Városvédő ifjúsági tábor Gyöngyösön

A gyöngyösi Városszépítő és Védő Egyesület meghívására ebben az évben Gyöngyösön kerül megrendezésre a Város- és Faluvédő Szövetség XXVI. Országos Ifjúsági Tábora 2018. július 15-21. között a Gyöngyös város önkormányzata által felajánlott helyszínen a Mátrafüredi gyermektáborban.

Felülvizsgálták a játszóterek játékait

Több játszótéren is találkozhattak lezárt játékokkal a napokban a gyerekek és szüleik. A négyévenként kötelező felülvizsgálat során a minősítő cég mintegy negyven játszóeszközt balesetveszélyesnek minősített, ezeket a polgármesteri hivatal átmenetileg kivonta a forgalomból.

Befejeződött a tesztüzem a Koháry úton

Üzembe helyezték az újonnan felszerelt jelzőlámpákat a Koháry úton, ahol az autósok és a gyalogosok egyaránt megváltozott forgalmi rend szerint haladhatnak. A megelőző tanulmányok és tervek szerint így a gépjárművek számára gyorsabb, a gyalogosoknak pedig biztonságosabb lesz a közlekedés az érintett szakaszon.

Faápolás miatt zárják le a parkolókat

Lezárják a parkolókat a Koháry úton a Török Ignác és Than Károly utca közötti szakaszon 2018. július 17- én és 18-án. Az érintett területen faápolási munkákat végeznek. A lezárásra kedd délután és szerdán egész nap kell számítani.

Bővebben
35/2018.( VII.11.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. július 10-ei ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Határozatok 2018-06-28

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. június 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2018. (VI.29) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTEMETŐK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2016.(V.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

32/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-ai ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL.

Bővebben

Közélet

 

Adventi koncert az ASK szervezésében

Az Autista Segítő Központ adventi koncertjével szeretne köszönetet mondani támogatóinak az egész évben nyújtott segítségért, az adományokért, az önzetlen munkájukért. Tovább

 
2014.11.25. kedd
 

Belgyógyász-konferencia a csapatmunka jegyében

A tudományos rendezvény a házigazda Bugát Pál Kórház szakmai elismertségét is erősíti. Tovább

 
2014.11.21. péntek
 

Önkénteseket vár a katasztrófavédelem

Legyen tagja egy olyan csapatnak, melyben mindenki egy céllal dolgozik: önzetlenül segíteni a bajban! Tovább

 
2014.11.21. péntek
 

Tűzifát és lignitet ad az önkormányzat

Gyöngyös önkormányzata idén is tüzelőanyaggal segíti a nehéz helyzetben élőket. Tovább

 
2014.11.21. péntek
 

Turizmus: erősödni az együttműködésben

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Országos TDM Konferenciát, ezúttal Parádfürdőn, a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület szervezésében. Tovább

 
2014.11.21. péntek
 

Megnyílt a Hatáspont tanoda

Megnyitotta kapuit a Hatáspont tanoda Gyöngyösön a Zöld Hullám Természetbarát Közhasznú Egyesületnek köszönhetően. Tovább

 
2014.11.19. szerda
 

Karriernap a KRF-en

Zöld Energia Felsőoktatási Együttműködés elnevezésű pályázat keretében karrienapot tartottak a Károly Róbert Főiskolán. Az eseményre nem csak főiskolai hallgatókat, hanem középiskolásokat is vártak. Tovább

 
2014.11.19. szerda
 

Szociális munka napja - városi kitüntetés nélkül

Idén nem adták át a városi elismerést. Az Elfogadás díját a MERT Nők közössége kapta. Tovább

 
2014.11.18. kedd
 

Első lakáshoz jutási támogatás

A hétmilliós keret fele még pályázható. A beadási határidő 2014. december 10. Tovább

 
2014.11.17. hétfő
 

Megjelent a Gyöngyösi Újság novemberi száma

A polgármester és a frakcióvezetők a választások utáni helyzetről; Címlaplányunk a megye szépe. tovább

2014.11.14. péntek
 

Vissza