3 °C

 
 
Átadták a Fecske Úti Tagóvoda megújult konyháját

Teljesen megújult a Fecske Úti Tagóvoda konyhája. A 400 gyöngyösi óvodást kiszolgáló létesítmény több mint negyvenéves történetében a legnagyobb mértékű felújítást végezték el, és elkészült egy összekötő folyosó is, amely a konyha kikerülésével teszi lehetővé az intézmény két szárnya közötti átjárást. A munkálatok több mint 80 millió forintból valósultak meg.

Még jelentkezhet a tepertősütő versenyre

Csapatok jelentkezését várják a szervezők az idei tepertősütő versenyre. A Gyöngyösi Advent hagyományos programját december 14-én rendezik a Fő téren.

Idén is várja a korcsolyázókat a Gyöngyösi Jégpálya

Ismét elérkezett a tél, és ez Gyöngyösön egyet jelent azzal, hogy a Csépe György Uszoda és Termálstrand területén működő Gyöngyösi Jégpálya megnyitja kapuit. A jégpálya nyitásának tervezett időpontja november 30-a.

Ausztriában az első helyen az éremtáblázaton a Parafa Úszó Klub

Hatvanhárom érmet gyűjtve az első helyen végzett a gyöngyösi Parafa Úszó Klub a 3 ország 32 csapatát felvonultató nemzetközi versenyen.

Új helyre költözik Gyöngyösön a NÚSZ ügyfélszolgálati irodája

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. gyöngyösi ügyfélszolgálati irodája december 2-ától már új helyen, az Angyal utca 2. szám alatt, a megszokott nyitvatartási időben és a már ismert szolgáltatásokkal várja régi és új partnereit, vásárlóit.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közléséről

Letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Normatív határozatok 2019-11-04

A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

Normatív határozatok 2019-10-30

A normatív határozatokról szóló hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Bővebben





Gyomirtás a vasúti vonalon

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2019.03.20. szerda
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Vegyszeres gyomirtási munkákat végez a MÁV Zrt. a Gyöngyös - Vámosgyörk vasúti vonalon.

     

    A gyomirtó vegyszert tartalmazó kocsik április 26-án a kora reggeli órákban indulnak, de az időjárás függvényében a tervezett ütemtervben 1-4 napos eltolódás előfordulhat. Amennyiben az időjárási körülmények nem engedik a napközbeni munkavégzést, úgy a programot éjszaka is végzik. A gyomirtásra használt vegyszerek várakozási ideje 0 munkanap, ezért a vegyszer felszáradása után a permetezett területeken munka végezhető.

    A gyomirtáshoz használt vegyszerkeverékek az alábbi vegyszerek különböző összeállításával készülnek:

    AMEGA480SL, MEZZO 20 WG, SUCCESSOR 600, SUCCSESSOR T/SUCCSES T, SILICO/SPUR, KYLEO, DROPMAX, COLOMBUS EC/MAGELLÁN, GARLON.

    Az eljárás során természetben lebomló gyom irtószerek kerülnek felhasználásra, a technológiánknak köszönhetően csak a szükséges helyekre és csak szükséges mennyiségben jut ki vegyszer a környezetbe.


    Közösségi funkciók