3 °C

 
 
Tisztelet és megbecsülés jár az ápolóknak

- Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének - kezdte köszöntő beszédét Nádudvari Piroska, minőségügyekért felelős ápolási igazgatóhelyettes az első magyar főápoló emlékét őrző tábla előtt a Magyar Ápolók Napja alkalmából rendezett koszorúzási ünnepségen.

Újabb közmunkaprogram indul

Ötvenöt főt tervez foglalkoztatni a gyöngyösi önkormányzat a március 1-jén induló, és egy éven át tartó közfoglalkoztatási programban. A részletekről rendkívüli ülésen egyeztetett a város képviselő-testülete.

Miniszteri Elismerő Oklevél Fehérné Dudás Ibolyának

Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulója, február 19-e, a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére 2014 óta az országgyűlés által is deklarált módon a Magyar Ápolók Napja.

Hangszert a kézbe!

A kínálat óriási: ütősök, fúvósok, pengetősök, billentyűsök - és mind kipróbálható a Mátra Művelődési Központban.

Négy millió forintra lenne szüksége az egyéves Györök Zente családjának ahhoz, hogy segíteni tudják a gyöngyösi kisfiú gyógyulását, aki SMA-ban (gerincvelő eredetű izomsorvadás) szenved.

Bővebben
Normatív határozatok

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2019. január 29-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

2/2019.( I.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. január 29-i ülésén rendeletet alkotott az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

1/2019.(I.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. január 29-i ülésén rendeletet alkotott A FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ-TÁMOGATÁSRÓL szóló 4/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

46/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. december 13-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZERRŐL szóló 7/2017.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2018.(XI.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. november 29-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

A hónap közepén búcsúznak Deák Ferenctől

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2019.02.05. kedd
 
Utoljára módosítva: 2019-02-06 08:08
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Életének 91. évében elhunyt Deák Ferenc, Gyöngyös díszpolgára, a Magyar Veterán Repülők Szövetsége gyöngyösi szervezetének alapító elnöke, a Városszépítő és -Védő Egyesület alapító tagja. Deák Ferenctől 2019. február 15-én 12 órakor a felsővárosi temetőben vesznek végső búcsút.

     
     

    Deák Ferenc Debrecenben született, középiskoláit Szatmárnémetiben és Nyíregyházán végezte, tanulmányait kereskedelmi képesítéssel és érettségivel zárta. Repülési vizsgáit Budapesten és Szatmárnémetiben teljesítette.

    1951-1955 között a Magyar Repülő Szövetség nyíregyházi repülőklubjának vezetője volt, majd 1955 novemberétől, saját kérésére a Gyöngyöshöz tartozó Pipis-hegyi repülőtérre került klubvezető és repülőoktató beosztásba. A forradalmi események után, 1957-ben megszűnt a munkahelyi beosztása, ám feladatait társadalmi munkában tovább folytatta még hosszú éveken át.

    Gyöngyösön további társadalmi munkában elvégzett feladatokat is vállalt: 1978-ban aktív részese volt a kálváriaparti parkosításnak, valamint a játszóterek megépítésének. Két ízben volt tanácstag, melynek során névadója lett a Deák Ferenc és a Csalogány utcát összekötő Cinke köznek. Társadalmi tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el.

    1984 májusában előkészítő, szervező, majd társadalmi klubvezetője volt a Mátraaljai Szénbányák Repülőklub alapításának a Pipis-hegyi repülőtéren, 1986-ban pedig a Magyar Repülők Szövetsége rendezésében lebonyolított Sárkányrepülő Európa-bajnokság szervezésében vett részt. 1998-ban alapította meg a Magyar Veterán Repülők Egyesülete Gyöngyösi Veterán Repülő Szervezetét.

    2000-ben Honvédelmi Miniszteri kitüntetésben részesült, a Honvédelemért Kitüntető C. II. oszt. keresztjét, majd 2003-ban a minisztérium Emlékplakettjét vehette át.

    2001-ben alapítója volt a Dr. Puky Árpád Emlékbizottságnak. Javaslatára 2016-ban posztumusz kapta meg a díszpolgári címet a pipishegyi repteret alapító, névadó, egykori polgármester. Kezdeményezésére került a városháza falára az a bronz emléktábla, melynek megkoszorúzásával emlékeznek az utódok dr. Puky Árpádra. Közbenjárt annak érdekében is, hogy dr. Puky Árpád Fő téri szobra elkészülhessen. Alapító tagja volt a Gyöngyösi Városszépítő és -Védő Egyesületnek. Aktív tagja volt a Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesületnek, 1998-tól az ott működő MVRSZ. Dr. Puky Árpád Gyöngyösi Tagszervezetének elnöke volt. A szervezet egyéb feladatok mellett jelentős figyelmet fordít a repülés helyi hagyományainak ápolására.

    2017-ben a város képviselő-testülete, a gyöngyösi repülősport érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül Pro Civitate kitüntetésben részesítette. Deák Ferenc földi maradványait díszsírhelyen helyezik örök nyugalomra 2019. február 15-én 12 órakor a felsővárosi temetőben.


    Közösségi funkciók