3 °C

 
 
Sugarloaf-koncert és tűzijáték augusztus 20-án

A hagyományos kenyérszentelés mellett könnyűzenei koncertekkel és tűzijátékkal ünnepelhetjük államalapításunkat Gyöngyösön augusztus 20-án.

Szúnyogot irtanak a városban

Szúnyoggyérítést végeznek Gyöngyös és Mátrafüred területén augusztus 17-én a napnyugta utáni órákban.

A Nébih folytatja az afrikai sertéspestis terjedésével kapcsolatos ellenőrzéseket, házisertésben továbbra sem lelhető fel a kórokozó, de a házisertés-tartókat továbbra is fokozott figyelemre intik az állatállomány táplálása, a közegészségügyi előírások betartása terén.

Áramszünet miatt szünetel az ügyfélfogadás

Áramszünet lesz a Gyöngyösi Járási Hivatal és a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal épületében augusztus 22-én és 23-án.

Elszállítják a lejárt forgalmi engedélyű autókat

Megkezdte a közterületen tárolt, lejárt forgalmi engedélyű gépkocsik elszállítását a Városrendészet Gyöngyösön. A járművek elszállítására többszöri felszólítás után kerül sor, a szállítás és tárolás költségei az üzembentartót terhelik.

Bővebben
Településrendezési eszközök módosítása

Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testülete 136/2018. (III.28.) önkormányzati határozata alapján a „Déli külhatár utca - Kenyérgyár utca közötti 3968/1-2, 3969/1-2 és 3969/5-13 hrsz-ú földrészletek” részterületre vonatkozóan környezeti értékelés készült.

35/2018.( VII.11.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. július 10-ei ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Határozatok 2018-06-28

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. június 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2018. (VI.29) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTEMETŐK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2016.(V.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Minden, amit tudni akart a szúnyoggyérítésről

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.07.23. hétfő
 
Utoljára módosítva: 2018-07-23 10:48
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Hétfőn, a napnyugta utáni órákban végzik a szúnyogok gyérítését Gyöngyös és Mátrafüred területén. A földi irtás során felhasznált szer a csipőszúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással.

     
     

    Városunk 2017 óta szerepel a Katasztrófavédelem országos szúnyoggyérítési programjában. A biológiai és kémiai úton történő védekezés április óta zajlik, Gyöngyös és Mátrafüred területén július 23-án, a napnyugta órákban juttatják ki az irtószert a levegőbe. Ha az időjárás nem teszi lehetővé a feladatok elvégzését, július 24-én és 25-én gyérítik majd a vérszívókat.

    Az irtás földi kémiai védekezés, a felhasznált szer Coratrin. Az irtás során felhasznált szer a csipőszúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással. A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra van káros hatással, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes. A méhekre a szer hatással lehet, ezért a méhészeket a polgármesteri hivatal értesítette.

    A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Ugyanitt megtalálhatók a leggyakrabban ismételt kérdésekre adott válaszok, amelyeket itt is közzé teszünk.

    1. Ki a szervezője az állami szúnyoggyérítési programnak?

    A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 23. § (6) bekezdése értelmében 2017. január 1-től a katasztrófavédelem vezetője irányítja, amelyet a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ (a továbbiakban: BM OKF GEK) útján lát el.

    2. Mennyibe kerül az állami szúnyoggyérítési program?

    A programra mintegy másfél milliárd forintot különítettek el. Ebből az összegből várhatóan kilencszáz településen, kettő-hat alkalommal gyérítenek, illetve ebből fizetik a szakértőket is. A program keretében légi kémiai módszerrel összesen mintegy 400 ezer, földi kémiai módszerrel 300 ezer, biológiai módszerrel pedig 15 ezer hektár kezelése történik meg.

    3. Mikor kezdődik a gyérítés, meddig tart?

    Az országos szúnyoggyérítési program 2018. április 23-án indul. A kezelésekre szeptember 30-ig van lehetőség, azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan augusztus végéig befejeződhetnek a munkák.

    4. Kikkel kötött szerződést a katasztrófavédelem a szúnyoggyérítési tevékenységre?

    A kivitelezőket közbeszerzési eljárás keretében választották ki, a megbízást a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium (tagok: Szatymaz Repülőtér Kft., Rovért Rovar- és Rágcsálóirtó Kft., MNC Service Kft.,) kapta.

    5. Kik ellenőrzik a pénz felhasználását és azt, hogy a gyérítés hatékony-e?

    A szúnyoggyérítések hatékonyságát a közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott cégek entomológus (rovartannal foglalkozó) szakértői ellenőrzik. A helyszíni ellenőrzésbe a területi katasztrófavédelmi igazgatóságok is bekapcsolódnak.

    6. A szúnyoggyérítést végzők milyen végzettséggel, milyen engedélyek alapján végzik feladatukat?

    A szúnyoggyérítést végző cégek kártevőirtó tevékenységi engedéllyel és a légi kivitelezésekhez szükséges légi tevékenységi engedéllyel rendelkeznek. A közreműködő szakembereknek egészségügyi gázmesteri képesítésük van, a munkák szervezésében műszaki és környezetvédelmi végzettséggel rendelkezők is részt vesznek. A légi permetezést végző pilóták szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek. Minden felhasznált irtószer rendelkezik az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság engedélyével.

    7. Milyen módszerrel, milyen szerrel végzik a szúnyoggyérítést?

    A kifejlett szúnyogokat (imágókat) légi járműről ún. ULV (ultra low volume), azaz finomcseppes eljárással permetezik, ilyenkor az irtószert apró cseppekre bontva, 0,5-0,8 liter/hektár dózisban juttatják ki. Földi járműről nagyobb forgalmú területeken szintén végeznek ULV-permetezést. Jellemzőbb azonban a melegködképző-generátorok alkalmazása, amikor az irtószer köd formájában terül a kezelt területen. Az imágók ellen piretroid-készítménnyel (hatóanyag: deltametrin) védekeznek. A lárvák tenyészőhelyeit biológiai készítménnyel (hatóanyag: Bacillus thuringiensis var. israelensis – Bti – baktérium által termelt fehérje) kezelik, a kijuttatást szintén légi és földi eljárással végzik.

    8. Ki hagyta jóvá, ki ellenőrzi a felhasznált szereket?

    A felhasznált irtószereket az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság engedélyezi a hatóanyagok közös európai uniós listája alapján. A konkrét felhasználást a megyei kormányhivatalok és járási hivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei ellenőrzik. Az ellenőrzésekbe a területi katasztrófavédelmi igazgatóságok munkatársai is bekapcsolódnak.

    9. Az alkalmazott irtószerek ártalmasak az emberi egészségre?

    Nem, nem ártalmasak. A piretroid-készítmények a melegvérűeket, így például az embert, a háziállatokat – a legtöbb háztartási rovarirtó szerhez hasonlóan – csak többezerszeres dózisban tudnák megmérgezni. A készítmény egyébként a szabadban néhány óra alatt lebomlik.

    10. Az alkalmazott irtószerek milyen hatással vannak az állatokra, növényekre?

    Háziállatokon és növényeken semmilyen hatást nem fogunk tapasztalni. Ugyanakkor az imágók ellen használt készítmények más rovarokra, köztük a méhekre is veszélyesek lehetnek, de az alacsony dózisnak köszönhetően nem kell teljes rovarpusztulástól tartani. Ráadásul a szúnyoggyérítések időpontja előtt az önkormányzatoknál bejelentkezett méhészek minden esetben értesítést kapnak, így a kezelés idejére be tudják zárni méheiket, vagy áttelepíthetik kaptárjaikat. A földi védekezéseket minden esetben napnyugta után végzik, így a méhekkel kapcsolatos kockázat minimális. A gyérítések csak lakott területen zajlanak, ezért a mezőgazdasági területekhez telepített méhészeteket nem érintik! A szúnyoglárvák elleni készítmény (Bti) nem jelent veszélyt a méhekre és más rovarokra.

    11. Be kell-e zárni az ablakot a gyérítés idején? Indokolt-e a fokozottabb elővigyázatosság a szúnyoggyérítéssel érintett területeken?

    Nem jelent kockázatot a nyitott ablak, mivel azonban a készítmény zárt térben lassabban bomlik le, mint a szabadban, a permetszer leérkezéséig érdemes bezárni az ajtókat, ablakokat. Földi melegködös védekezéseknél előfordulhat, hogy a gyermekek kedvet kapnak a ködben játszani, vagy közelről akarják nézni a járműveket. Ezt akadályozzuk meg! A kezelés után pár perccel a permetköd úgyis eloszlik, ekkor nyugodtan folytatni lehet a szabadtéri tevékenységet. Kérjük, hogy gyermekeiket ne engedjék a kezelést végző járművekhez és a gépek, irtószertartályok közvetlen közelében ne tartózkodjanak! Amennyiben mégis bárki közvetlenül érintkezne az irtószerrel (betöltés során a reptéren vagy a földi járművek kiinduló állomásain), az érintett felületet alapos szappanozás után langyos vízzel mossa le.

    12. Milyen szempontok alapján jelölték ki a szúnyoggyérítési programban részt vevő településeket?

    A gyérítések megkezdése előtt az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság adatai alapján felmértük, hogy mely régiókban volt szükség az elmúlt években a csípőszúnyogok elleni szervezett védekezésre. Az adatokat kiegészítettük az elmúlt évek ár- és belvízi védekezése során szerzett információkkal, valamint az előzetes szakértői javaslatokkal.

    13. Településünk nem szerepel a programban, de szeretnénk részt venni az állami szúnyoggyérítési programban. Mit tehetünk?

    Amennyiben településén szúnyoginváziót tapasztal, kérjük jelezze a lakóhelye szerint illetékes fővárosi, megyei katasztrófavédelmi igazgatóság (http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_teruleti) e-mail címén vagy az ugyfelszolgalat.gek@katved.gov.hu központi címen! Szakértőink megvizsgálják a bejelentés indokoltságát, és jelzésük alapján felvesszük a települést az országos szúnyoggyérítési programba. Ugyanez fordítva is igaz: amennyiben egy, a listán szereplő településen megszűnik a szúnyoginvázió, további kezeléseket nem rendelünk el.

    14. Településünkön volt már irtás, de nem csökkent a szúnyogok száma. Kihez fordulhatunk, ha a gyérítés ismétlését szeretnénk kérni?

    Több térségben jellemző, hogy a meglévő csípőszúnyog-tenyészőhelyek miatt, illetve azért, mert a vérszívók külterületekről berepülnek, a szúnyoginvázió a kezelések után ismételten kialakul. Környezetvédelmi okokból a természetben tartósan megmaradó készítmény szúnyogirtásra nem engedélyezett, ezért a legtöbb helyen több gyérítési alkalmat terveztünk. Amennyiben ennek ellenére is jelentős inváziót tapasztal, kérjük tegye meg bejelentését a lakóhelye szerint illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság (http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_teruleti) e-mail címén vagy az ugyfelszolgalat.gek@katved.gov.hu központi címen!


    Közösségi funkciók