3 °C

 
 
Átadták a Fecske Úti Tagóvoda megújult konyháját

Teljesen megújult a Fecske Úti Tagóvoda konyhája. A 400 gyöngyösi óvodást kiszolgáló létesítmény több mint negyvenéves történetében a legnagyobb mértékű felújítást végezték el, és elkészült egy összekötő folyosó is, amely a konyha kikerülésével teszi lehetővé az intézmény két szárnya közötti átjárást. A munkálatok több mint 80 millió forintból valósultak meg.

Még jelentkezhet a tepertősütő versenyre

Csapatok jelentkezését várják a szervezők az idei tepertősütő versenyre. A Gyöngyösi Advent hagyományos programját december 14-én rendezik a Fő téren.

Idén is várja a korcsolyázókat a Gyöngyösi Jégpálya

Ismét elérkezett a tél, és ez Gyöngyösön egyet jelent azzal, hogy a Csépe György Uszoda és Termálstrand területén működő Gyöngyösi Jégpálya megnyitja kapuit. A jégpálya nyitásának tervezett időpontja november 30-a.

Ausztriában az első helyen az éremtáblázaton a Parafa Úszó Klub

Hatvanhárom érmet gyűjtve az első helyen végzett a gyöngyösi Parafa Úszó Klub a 3 ország 32 csapatát felvonultató nemzetközi versenyen.

Új helyre költözik Gyöngyösön a NÚSZ ügyfélszolgálati irodája

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. gyöngyösi ügyfélszolgálati irodája december 2-ától már új helyen, az Angyal utca 2. szám alatt, a megszokott nyitvatartási időben és a már ismert szolgáltatásokkal várja régi és új partnereit, vásárlóit.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közléséről

Letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Normatív határozatok 2019-11-04

A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

Normatív határozatok 2019-10-30

A normatív határozatokról szóló hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

Bővebben





Aláírták a kerékpárút felújításának szerződését

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.04.12. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Május végén kezdődik, és még az idén befejeződhet a gyöngyösi Szent Bertalan-templomot és a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templomot összekötő kerékpárút építése, amelynek keretében megújítják és kiszélesítik a Gyöngyös-Mátrafüred közötti aszfaltcsíkot. A beruházás kivitelezői szerződését csütörtökön írták alá a városházán.

     
     

    A Gyöngyös és Mátrafüred közötti kerékpárút rendkívül népszerű, a biciklisek mellett futók, sétálók, gördeszkások is rendszeresen használják, ezért is nagy öröm, hogy egy pályázatnak köszönhetően fel tudjuk újítani – mondta a beruházás kivitelezési szerződésének aláírásakor Hiesz György polgármester, aki úgy fogalmazott: régen várt fejlesztés valósul meg a kerékpárút felújításával.

    A beruházás a Szent Bertalan-templom toronysisakjainak helyreállítását és látványlift építését is tartalmazó, „Kulturális és aktív turizmus tervezett fejlesztése Gyöngyösön” címet viselő projekt révén, európai uniós forrásból valósul meg. A projekt részeként meghosszabbításra és felújításra kerül a Gyöngyös és Mátrafüred közötti kerékpárút, amely így két vallásturisztikai attrakció – a gyöngyösi Szent Bertalan-templom, illetve a mátrafüredi Keresztelő Szent János-templom – összeköttetését, valamint a Mária-út mátrafüredi kapcsolatának erősítését szolgálja. A meglévő Gyöngyös-Mátrafüred kerékpárút felújítása és kiszélesítése, valamint egy új belvárosi szakasz kiépítése, kijelölése is megtörténik. A kijelölt kerékpárút a Szent Bertalan templomhoz vezet, amely a kerékpáros kirándulókat, túrázókat a belvárosba, egyúttal a kialakított látványossághoz irányítja.

    A kerékpárút fejlesztése mintegy 122 millió forintból valósul meg, a munkák május végén kezdődnek, és még az idén befejeződhetnek. A beruházás megvalósítását a közbeszerzési eljárás során a Peku Agro Kft. és a Mátraközmű Kft. által alkotott konzorcium nyerte el. Tóth István és Kocsis Sándor ügyvezetők a szerződés aláírása kapcsán elmondták: a munkálatok ideje alatt a kerékpárút nem lesz használható, de fontos szempont lesz, hogy minél kisebb fennakadást okozzanak a munkások és a munkagépek.


    Közösségi funkciók