3 °C

 
 
Idén sem állhat meg a város fejlődése

Örülünk a magas adóbevételnek, de nem örülünk annak, hogy a város adóerő-képessége miatt az idén az állam várhatóan mintegy egymilliárd forintot elvon tőlünk – kezdte beszédét Hiesz György polgármester azon a már hagyományosnak számító évértékelő rendezvényen, ahol Gyöngyös 2019-es gazdasági teljesítményét méltatta.

Már használatban az elektromos autó

Kormánytámogatással elektromos személyautót kapott a Bugát Pál Kórház is.

A weben is lehet jelezni az úthibát

A fagyos, téli időjárás és a megnövekedett gépjárműforgalom jelentősen megterheli és rongálja az utakat. A gyors hibaelhárítást bárki segítheti, ha jelzi az állami tulajdonban lévő utak kezelőjének a problémát.

Változnak a szabadtéri irányított égetés szabályai

Az 54/2014 (XII.05.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályokról (továbbiakban: OTSZ) 111. számú fejezete "A szabadtéri tűzgyújtás és tűzmegelőzés szabályai" terén, az OTSZ módosításainak hatályba lépésével, 2020. január 22. után jelentősen változnak.

Közös hivatal és parkfenntartás - ismét ülésezett a képviselő-testület

A Pálosvörösmarttal közös önkormányzati hivatal létrehozásával kapcsolatos ügyekről és a parkfenntartási feladatok ellátásáról szóló közbeszerzés kiírásáról döntött január 9-i, rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület.

Bővebben
Normatív határozat 2020-01-09

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. január 9-i ülésén hozott alábbi normatív határozatát kihirdetem:

Normatív határozatok 2020-01-02

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2020. január 02-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem.

Normatív határozatok 2019-12-12

Gyöngyös Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. december 12-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem.

35/2019.(XII.13.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. december 12-i ülésén rendeletet alkotott A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL, VALAMINT A GYERMEKEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSÁT BIZTOSÍTÓ ÉTKEZTETÉS INTÉZMÉNYI TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL szóló 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Normatív határozatok 2019-11-28

Gyöngyös Város Képviselő-testületének 2019. november 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

Bővebben



Idén is lesz jótékonysági Városbál Gyöngyösön

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.01.29. hétfő
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Gyöngyösön régi hagyomány, hogy az önkormányzat farsang idején megrendezi a városbált, a térség legrangosabb társasági eseményét. A városbál lehetőséget biztosít a tartalmas szórakozásra, tehetséges gyöngyösi művészek bemutatkozására, és ami talán ennél is fontosabb, minden alkalommal jótékony célt szolgál. A bál főtámogatója a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete.

     
     

    A 2018-as Városbálnak február 3-án, 19 órától a GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ biztosít helyet, itt lehet megvásárolni a belépőjegyet is 15 000 Ft/fő áron. Minden megvásárolt belépőjegy árából 8 000 forintot a bál jótékonysági céljaira fordít az önkormányzat.

    A Városbál résztvevői két szervezet céljait segítik: a Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Szakiskola számára, a látássérült diákok eligazodását segítő taktilis vezetősáv kialakítását, valamint a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány fenntartásában működő, fogyatékkal élők lakhatását segítő lakóotthon külső környezetének akadálymentesítését és tetőfelújítását támogatják.

    Amennyiben valaki nem tud jelen lenni az eseményen, akkor is van módja a két alapítvány támogatására támogatói jegy megvásárlásával. A támogatói jegy ára 8 000 forint.

    Természetesen örömmel várjuk nagyobb összegű felajánlását is a következő számlaszámokra. A közleményben kérjük, tüntesse fel: „Városbál 2018”. Az adományról az alapítványok igazolást állítanak ki.

    - a Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány számára a 12032006-01320955-00100006 számlaszámra,

    - a Segíts, mert Segítségre Szorulok Alapítvány 10103551-48095830-00000009 számlaszámára.

    A Városbál minden évben különleges gasztronómiai élményeket kínál, amelyről a Kékes Étterem gondoskodik. A vacsora fogásai mellé az Év Bortermelőjének választott Szőke Mátyás pincészete mellett a Bárdos és Fia Pincészet, a Kis-Benedek Pince és a Dubicz Borászat kiváló borait kínáljuk.

    Ezúttal sem marad el a tombola (bevétele természetesen a támogatási összeget növeli), amelyre 10 000 forintot meghaladó értékű felajánlásokat köszönettel várja Tóth Judit a 70/930-3269-es telefonszámon.

    További információt a 37/312-282 telefonszámon kérhet.


    Közösségi funkciók