3 °C

 
 

A Nébih folytatja az afrikai sertéspestis terjedésével kapcsolatos ellenőrzéseket, házisertésben továbbra sem lelhető fel a kórokozó, de a házisertés-tartókat továbbra is fokozott figyelemre intik az állatállomány táplálása, a közegészségügyi előírások betartása terén.

Áramszünet miatt szünetel az ügyfélfogadás

Áramszünet lesz a Gyöngyösi Járási Hivatal és a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal épületében augusztus 22-én és 23-án.

Elszállítják a lejárt forgalmi engedélyű autókat

Megkezdte a közterületen tárolt, lejárt forgalmi engedélyű gépkocsik elszállítását a Városrendészet Gyöngyösön. A járművek elszállítására többszöri felszólítás után kerül sor, a szállítás és tárolás költségei az üzembentartót terhelik.

Szúnyogot irtanak az ipari parkban

Szúnyoggyérítést végeznek 2018. augusztus 16-án, csütörtökön 16 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Jó döntés volt váltani – sikerrel zárt a Gyöngy

Bár a hivatalos, összesített, számszerű adatokra még várni kell, összességében elmondható, hogy több szempontból is sikerrel zárt a XVIII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál. Egyrészt nagyon sok érdeklődőt vonzott, másrészt az új Fő téri helyszín is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Bővebben
Településrendezési eszközök módosítása

Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testülete 136/2018. (III.28.) önkormányzati határozata alapján a „Déli külhatár utca - Kenyérgyár utca közötti 3968/1-2, 3969/1-2 és 3969/5-13 hrsz-ú földrészletek” részterületre vonatkozóan környezeti értékelés készült.

35/2018.( VII.11.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. július 10-ei ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Határozatok 2018-06-28

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. június 28-i ülésén hozott, alábbi normatív határozatait kihirdetem:

34/2018. (VI.29) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

33/2018.(VI.29.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. június 28-i ülésén rendeletet alkotott A KÖZTEMETŐK HASZNÁLATÁRÓL SZÓLÓ 17/2016.(V.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Vadászat miatti korlátozások a Mátrában

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.12.07. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    December 8-án, pénteken társas vadászat miatt átmenetileg lezárnak több területet a Mátrában.

     

    A vadászat miatt lezárt részek:

    • 7-13 óra között Gyöngyöstarján felett:
      • zöld háromszög túraút
    • 13-17 óra között Galyatető térségében:
      • sárga sáv túraút Galyatető és az Üvöltő-bérc között
      • a Galyatető alatti erdészeti feltáró utak

    Kérjük az erdőjárókat, hogy a megjelölt területrészeket az adott időszakokban kerüljék el ! Megértésüket köszönjük !


    Közösségi funkciók