3 °C

 
 
Gyöngyösi Újság 2018 február

Online is elérhető a Gyöngyösi Újság 2018 februári száma.

Történelmi oklevélátadó ünnepség a gyöngyösi campuson

Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán, 2018. február 10-én 153 végzős hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását ünnepélyes keretek között.

Népszerű volt a Gyöngyösi Koriolimpia

A Gyöngyösi Sportfólió Kft. második alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Koriolimpiát, s hívta versenyre a gyöngyösi és környékbeli általános és középiskolák diákjait. A versenyzők február 2-ig teljesítették a három feladatból álló alapszakaszt, majd időeredményük alapján jutottak be a február 10-ei döntőbe. Az előző évhez képest szinte megduplázódott a versenyre benevezett csapatok száma, huszonhárom résztvevője volt az alapszakasznak.

Háromnapos sztrájk a polgármesteri hivatalban

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Gyöngyös Városi Alapszervezete sztrájkot kezdeményezett a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatalban. A felhívás nyomán a hivatali dolgozók többsége kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy csatlakozni kíván a sztrájkhoz, így február 15-én, 16-án és 19-én csak a halaszthatatlan ügyeket lehet elintézni a hivatalban – áll a szakszervezet közleményében.

Közmeghallgatás: fókuszban az utak és a kórház

Döntően a Vachott Sándor út állapotával, a nyugati elkerülő úttal és az egészségügyi ellátás problémáival foglalkoztak a közmeghallgatás résztvevői.

Bővebben
Döntés hirdetményi úton történő közlésről

A Kemény János útra tervezett 51 lakásos társasház ügyében érdemi döntés született.

3/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

2/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott A LAKÁSCÉLÚ HELYI TÁMOGATÁSRÓL.

1/2018.(I.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2018. január 25-i ülésén rendeletet alkotott AZ EGYES ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSOKRÓL szóló 15/2017.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról.

44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

Bővebben

Újrakötötték a köztisztasági szerződést

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.11.30. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A gyöngyösi önkormányzat tíz évre szóló szerződést kötött a Városgondozási Zrt.-vel a közterületek takarítására és síkosságmentesítésére. A megállapodást keddi, rendkívüli ülésén hagyta jóvá a város képviselő-testülete, amely döntött a 24-es főút városi szakaszának forgalomtechnikai átalakításáról is.

     

    Több hónapos előkészítő munka után november 29-i rendkívüli ülésén a gyöngyösi képviselő-testület elfogadta az önkormányzat új köztisztasági közszolgáltatási szerződését. A megállapodást a feladatot eddig is ellátó, százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő Városgondozási Zrt.-vel köti meg a város a következő tíz évre. A dokumentum nem csak a köztisztasági feladatok ellátásáról szól, hanem a téli időszakban a síkosságmentesítést is szabályozza. Az új szerződésbe bekerültek az elmúlt évek tapasztalatai alapján megfogalmazott és a képviselőtestületi üléseken elhangzott javaslatok is. Fontos változás, hogy a megállapodás lehetőséget ad arra, hogy a napi munkatervben meghatározott területek helyett máshol avatkozzanak be a szakemberek, ha szükségesnek látják. A köztisztasági feladatokra 2018-ban mintegy 117 millió forintot költ az önkormányzat, ez közel 20 millió forinttal magasabb a 2017-es összegnél. A növekményt elsősorban a kötelező béremelések és a kibővített feladatellátás okozza.

    A november végi rendkívüli ülésen született döntés a 24-es számú főút városon átvezető szakaszának forgalomtechnikai változtatásairól is. Az önkormányzat mintegy 43 millió forint ráfordításával jelzőlámpás gyalogátkelőhelyeket alakít ki a Koháry utcában a Than Károly és a Török Ignác utca kereszteződésében. A változtatásoktól azt várják, hogy biztonságosabb lesz a gyalogosok számára az átkelés, és folyamatosabbá válik a Mátrába irányuló gépjárműforgalom áthaladása. Fontos változás lesz, hogy a Török Ignác utcánál mindkét irányba haladóknak tilos lesz majd balra kanyarodni.


    Közösségi funkciók