3 °C

 
 
Kik legyenek az év sportolói?

Gyöngyös Város Önkormányzata várja a felterjesztéseket az Év Sportolói és az Év Sportszakembere kitüntetésekre. A javaslatokat december 5-ig lehet eljuttatni a városházára.

Minden daganatos betegnek hasznos lehet a gyógytorna

A prosztatarákból való gyógyulás esélyét adó műtét vagy sugárkezelés és a korszerű gyógyszeres terápiák mellett a rendszeresen végzett testmozgás és a gyógytorna is hozzá tud járulni a felépüléshez, mégis kevesen élnek vele – hangzott el Gyöngyösön, a prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program Heves megyei állomásán.

Vezetőváltás a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. élén

Személyi kérdésekről is döntött megalakulását követő első ülésén a gyöngyösi képviselő-testület, amely órákig tárgyalta a kerékpárút ügyét, döntött az Üdülősor utca felújításának befejezéséről, útfelújításokról és kitüntetésről is.

Meghosszabbított nyitvatartás és ünnepi ügyelet a temetőkben

A Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a temetők november 1. és 4. között reggel 7-től este 9-ig tartanak nyitva. A temetőket üzemeltető Városgondozási Zrt. több ezer látogatóra számít, így arra kérik őket, hogy tartsák be a temetők rendjét. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező gépjárművezetőknek pedig szabad bejárást biztosítanak november 1-jén és 2-án 7-től 12 óráig.

Heves megyei összefogás a rák ellen Gyöngyösön

A Magyar Rákellenes Liga egész Heves megyéből várja a résztvevőket az országos 10 Ezer Lépés Program idei Heves megyei rendezvényére: Gyöngyösön szakorvosi és gyógytornász előadás is várja a férfiakat - és a hölgyek részvételére is számítanak.

Bővebben
Normatív határozatok 2019-11-04

A normatív határozatok hirdetménye letölthető a kapcsolódó dokumetumok közül.

Normatív határozatok 2019-10-30

A normatív határozatokról szóló hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

31/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben





Hosszabb nyitva tartás a temetőkben

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2016.10.28. péntek
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A temetők október 29. és november 1 között reggel hét órától este kilencig tartanak nyitva.

     
     

    Gépjárművel behajtani viszont csak a mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezőknek lehet, az elhunytak hozzátartozóit arra kérik, hogy a temetők előtti parkolókban hagyják autóikat - hangzott el a Gyöngyösi Tv híradójában.

    Az ünnepek ideje alatt a temetők tovább lesznek nyitva, október 29. és 31. között reggel hét órától este kilenc óráig. Gépjárművel csak azok hajthatnak be, akik rendelkeznek mozgáskorlátozott igazolvánnyal, nekik 31-én és november elsején 8-tól 12 óráig biztosítanak szabad bejárást autóval.

    A Temetőgondnokság ünnepi ügyeletet tart az Egri úton a temetkezési irodán november 1-jén.


    Közösségi funkciók