3 °C

 
 
Levendulakert a lakóotthon udvarán

Háromszáz tő levendulát ültettek el önkéntesek segítségével a gyöngyösi Legyen Mindig Otthonuk Alapítvány által alapított, fogyatékkal élők lakóotthonának udvarán.

Igazgatási szünet a polgármesteri hivatalban

Gyöngyös Város Képviselő-testülete - a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a 66/2019. (II.28.) önkormányzati határozatában a Polgármesteri Hivatalban 2019. július 15. napjától 2019. július 26. napjáig nyári igazgatási szünetet rendelt el.

Szúnyogot irtanak

Szúnyoggyérítést végeznek 2019. július 11-én, csütörtökön, eső esetén július 12-én, pénteken 18 és 22 óra között Gyöngyösön, a Procter & Gamble gyáregységében, a Jedlik Ányos utca 4. szám alatt.

Látványterven mutatják be, hogy néz majd ki a szabadtéri színpad

Jövő héten kezdődik a Főtéri Nyári Esték programsorozata Gyöngyösön. A szabadtéri színpad építése jó ütemben halad, és látványterven már a végleges állapotot is láthatjuk.

Szeptemberre elkészülhet a Fecske Úti Óvoda konyhafelújítása

A Fecske Úti Tagóvoda konyhafelújításával kapcsolatos döntést is hozott a gyöngyösi képviselő-testület júliusi, rendkívüli ülésén. A grémium útfelújításokról is határozott.

Bővebben
24/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott a PARKOLÁSRÓL szóló 4/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

23/2019.(VI.28.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. június 27-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

A tolvajok a mikrocenzust is kihasználhatják

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2016.09.29. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    A trükkös tolvajok a közelgő mikrocenzust is kihasználhatják arra, hogy törvénytelen úton pénzhez, értékekhez jussanak – figyelmeztet közleményében a rendőrség. Mivel a kis népszámlálás mintájába Gyöngyös is bekerült, érdemes figyelmesen elolvasnunk a hatóság tanácsait.

     

    A mikrocenzus egy népesség-összeírás, amely két népszámlálás között követi nyomon a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel. Az idei mikrocenzusra 2016. október 1. – november 8. között kerül sor.

    Az összeírást az ország 2148 településén mintegy 440 ezer címen végzik el, ez a magyar háztartások 10%-át jelenti. A mikrocenzust törvény rendeli el, a mintába került lakásokban lakóknak kötelező válaszolni az alapkérdőívekre, amelyek a lakás és a személyi kérdőív. A mikrocenzus alapkérdőíveihez kiegészítő felvételek kapcsolódnak a következő témákban: a társadalom rétegződése, a foglalkozások presztízse, véleményünk saját jóllétünkről, az egészségproblémából fakadó akadályozottság, valamint a nemzetközi vándorlás.

    A mikrocenzus adatfelvétele két szakaszban történik, az időszak elején interneten keresztül önállóan lehet kitölteni a kérdőíveket, ezt követően pedig számlálóbiztosok végzik az összeírást laptopok és tabletek segítségével.

    Internetes önkitöltési időszak: 2016. október 1–9.

    Összeírási időszak: 2016. október 10. – november 8.

    Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?
    Magyarország területén 2016. október 10. és november 08. közötti időben a mintába került címeket számlálóbiztos keresi fel.

    A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és az azonosítószáma.

    A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.

    Az számlálóbiztosok személyét a Központi Statisztikai Hivatal 06-80-200-014 ingyenesen hívható, zöld számán ellenőrizhetik le.

    További információ található a mikrocenzusról az alábbi oldalon:

    http://www.ksh.hu/mikrocenzus2016/

    Kérjük minden esetben győződjön meg a számlálóbiztos személyazonosságáról!

    Óvakodjunk a trükkös csalóktól!
    A bűnözők ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják ezt a lehetőséget arra, hogy törvénytelen úton pénzhez, értékekhez jussanak. Módszerük lehet például, hogy számlálóbiztosnak kiadva magukat kihasználják az emberek jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát, és figyelmüket elterelve, otthonaikba könnyű szerrel bejutva tőlük különböző értékeket (pl.: ékszereket, készpénzt) tulajdoníthatnak el.

    Rendőrségi tapasztalat, hogy a lopás tényét legtöbbször csak később észlelik a sértettek. Előfordulhat viszont, hogy a kiszemelt áldozat már azonnal észleli a lopást, de

    Felhívjuk a figyelmet, hogy ellenállni csak az adott helyzet mérlegelésével szabad, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Célszerű mások (szomszédok, járókelők) segítségét kérni.

    Mi jellemző a trükkösen elkövetett lopásra, illetve csalásra?

    Az elkövetőkre jellemző, hogy küllemük ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, határozott fellépésükkel beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Sokféle hihető, életszerű történetbe, legendákba szövik bele a valójában megtévesztő és mindig haszonszerzésre irányuló mondandójukat.

    A népesség-összeírás során „hivatalos személy”-nek kiadva magukat járhatnak házról házra, majd miután bebocsátást nyernek a lakásba vagy házba, az alkalmas pillanatban elemelhetik az értékeket.

    Bárhol felbukkanhatnak az ország területén

    A bűnelkövetők feladatmegosztása kifinomult, modern hírközlési eszközökkel kommunikálnak, és sorozatban követhetnek el hasonló bűncselekményeket.

    Kérjük, hogy bűncselekmény esetén a későbbi felderítés érdekében a lehető legtöbb adatot adják számunkra az elkövetőkről, az általuk használt gépjárműről.

    Az internet veszélyei

    Az internetes önkitöltésre 2016. október 1-9. között kerül sor. Felhívjuk a figyelmet, hogy a mikrocenzus kérdőívek online kitöltése csak a www.mikrocenzus.hu oldalon, kizárólag a háztartás címére levélben kézbesített egyedi „azonosító” és „jelszó” segítségével történhet.

    A kérdőívek nem kérdeznek nevet, készpénz vagy banki megtakarításra vonatkozó adatokat.

    Hogyan előzhetjük meg a bajt?

    Annak érdekében, hogy ne váljanak trükkös lopás, vagy csalás áldozatává, készüljenek fel a számlálóbiztosok fogadására, akiknek érkezéséről a címen hagyott értesítőn megadott elérhetőségen is tájékozódhatnak.

    A mikrocenzus során a személyes okirataikat a számlálóbiztosok nem kérhetik el, ők viszont hitelt érdemlően, okmányaikkal tudják magukat igazolni.

    Ha idegent engednek be otthonukba, soha ne hagyják felügyelet nélkül!

    A számlálóbiztosok érkezése kiszámítható, de mint arra felhívtuk a figyelmet, ebben az időszakban megjelenhetnek a trükkös csalók is.

    Az áldozattá válás elkerülése érdekében értékeit (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) kezelje a személyes okmányaitól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) külön.

    Mi a teendő a bajban?

    Azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy a 112-es segélyhívó számokon, vagy korábbi bűncselekményre utaló adat esetén névtelenül hívhatja a rendőrség által működtetett Telefontanú ingyenes számát is: 06-80-555-111.

    Forrás: police.hu


    Közösségi funkciók