3 °C

 
 
Korlátozások a Mátrában

Társas vadászat miatt ismét korlátozásokra kell számítani a Mátrában.

Több mint cukrászda

Ünnepélyesen is megnyitott Gyöngyös legújabb cukrászdája. A Fő téri vendéglátóhely a polgármester szerint hiánypótló lehet a városban. Ráadásul egy régóta sanyarú sorsú épület kapott ezáltal új funkciót.

Megtartotta alakuló ülését az Ifjúsági Kerekasztal

A fórumon meghatározták a következő negyedéves feladatokat, napirend volt az Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv éves feladatainak meghatározása, és egy közösségi tér létrehozását is megtárgyalták, amely már évek óta nagy hiány Gyöngyösön. A tagok szerint a Nádor utcai kúria lenne a legmegfelelőbb helyszín. Erről a január végi testületi ülésen döntenek majd.

Évnyitó, gyöngyösi kitüntetettekkel

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén Heves megye Gazdaságáért díjat vehetett át Palik Tibor, az ÉLPAK Zrt. vezérigazgatója.

Megújult a játszótér

Csaknem hárommillió forintból újították fel a Ringsted úti játszóteret. Új padok, hármas hinta, libikóka és barátságosabb környezet várja az itt élő családokat mostantól.

Bővebben
44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

43/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a LAKÁSÉRT ÉLETJÁRADÉK PROGRAMRÓL.

42/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

40/2017.( XI.24.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. november 23-i ülésén rendeletet alkotott A HELYI ADÓKRÓL szóló 27/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Többen kapnak ingyenes étkezést szeptembertől

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2015.08.13. csütörtök
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Több gyermek kaphat ingyenes étkezést szeptember elsejétől az óvodákban és a bölcsődékben.

     

    A törvényi változások nyomán szeptember 1-től kibővül azoknak a gyerekeknek a köre, akik ingyenes étkeztetésre lesznek jogosultak az óvodákban és a bölcsődékben. Az egyik legfontosabb változás, hogy azok a gyermekek is ingyenesen étkezhetnek az óvodában és a bölcsődében, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a 89 408 forintot. Az ingyenesség megállapítása ez esetben a szülőnek a jövedelemről szóló nyilatkozatán alapul. Szeptembertől annak a gyereknek jár ingyenesen az étkezés az óvodában vagy bölcsődében, aki

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • tartósan beteg vagy fogyatékos, vagy olyan családban él, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek,
  • olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek,
  • olyan családban él, amelyben az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, jelenleg 89 408 forintot, vagy ha a gyermeket
  • nevelésbe vették
  • .

    Az általános iskolás (1-8. osztályba járó) gyerekek után akkor igényelhető az ingyenes étkeztetés, ha a tanuló

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, vagy
  • nevelésbe vették.
  • Ingyenesen jár az étkezés azoknak a gyerekeknek is, akik életkoruk szerint a fenti kategóriákba tartoznak, de fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó intézményben helyezték el őket és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Ugyancsak ingyenesen étkezhetnek a nevelésbe vett vagy utógondozói ellátásban részesülő 1-8. évfolyamon felüli nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók.

    Az étkeztetés megrendeléséhez a szülőknek minden esetben nyilatkozatot kell kitölteniük, a kedvezmények igénybevételéhez pedig az igazoló dokumentumokat is csatolni kell. A nyilatkozat kitöltésében részletes kitöltési útmutató nyújt segítséget. A szükséges nyilatkozatok letölthetők a kapcsolódó dokumentumok közül, valamint átvehetők az intézményekben és a Gyöngyösi Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán. Telefonon érdeklődni lehet a 37/510-330-as telefonszámon.


    Közösségi funkciók