3 °C

 
 
Kik legyenek az év sportolói?

Gyöngyös Város Önkormányzata várja a felterjesztéseket az Év Sportolói és az Év Sportszakembere kitüntetésekre. A javaslatokat december 5-ig lehet eljuttatni a városházára.

Minden daganatos betegnek hasznos lehet a gyógytorna

A prosztatarákból való gyógyulás esélyét adó műtét vagy sugárkezelés és a korszerű gyógyszeres terápiák mellett a rendszeresen végzett testmozgás és a gyógytorna is hozzá tud járulni a felépüléshez, mégis kevesen élnek vele – hangzott el Gyöngyösön, a prosztatarákos betegeket segítő 10 Ezer Lépés Program Heves megyei állomásán.

Vezetőváltás a Gyöngyösi Várostérség Fejlesztő Kft. élén

Személyi kérdésekről is döntött megalakulását követő első ülésén a gyöngyösi képviselő-testület, amely órákig tárgyalta a kerékpárút ügyét, döntött az Üdülősor utca felújításának befejezéséről, útfelújításokról és kitüntetésről is.

Meghosszabbított nyitvatartás és ünnepi ügyelet a temetőkben

A Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából a temetők november 1. és 4. között reggel 7-től este 9-ig tartanak nyitva. A temetőket üzemeltető Városgondozási Zrt. több ezer látogatóra számít, így arra kérik őket, hogy tartsák be a temetők rendjét. A mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező gépjárművezetőknek pedig szabad bejárást biztosítanak november 1-jén és 2-án 7-től 12 óráig.

Heves megyei összefogás a rák ellen Gyöngyösön

A Magyar Rákellenes Liga egész Heves megyéből várja a résztvevőket az országos 10 Ezer Lépés Program idei Heves megyei rendezvényére: Gyöngyösön szakorvosi és gyógytornász előadás is várja a férfiakat - és a hölgyek részvételére is számítanak.

Bővebben
32/2019.(X.30.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. október 30-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete módosításáról.

Döntés hirdetményi úton közléséről

A hirdetmény letölthető a kapcsolódó dokumentumok közül.

31/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

30/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

29/2019.(IX.20.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. szeptember 19-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2019. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK módosításáról.

Bővebben





Céget alapít a TDM

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2014.05.30. péntek
 
 
 

Bezár
Cikk küldés
 
 

Évet értékelt az Év turisztikai szervezetévé választott Gyöngyös-Mátra TDM.

 

Egy leendő turisztikai bázis, a Mátra Kapuja a kialakításáról is szó esett a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Desztinációs Menedzsment éves közgyűlésén. Ezen értékelték az elmúlt évet, döntöttek egy, a TDM kizárólagos tulajdonában lévő kft létrehozásáról és két új alelnököt is választottak.

A „Mátra kapuját” a A Károly Róbert Főiskola nádfedeles épületében alakítják ki, jelenleg is folyik az a beruházás.

Kósa László TDM elnök szerint a Gyöngyös-Mátra TDM, mely 2013-ban az év TDM szervezete lett rendkívül sikeres évet zárt. Mivel szerteágazó munkát végez, szükséges a vállalkozási tevékenységek ellátására egy száz százalékban a TDM tulajdonában lévő cég létrehozása - vélekedett, s ezt a nézetét osztotta a tagság is, hiszen döntöttek a cégalapításról.

A közgyűlés döntött arról is, hogy a jövőben két alelnök - Dunai György Sándorné és Nagy Róbert - segíti majd az elnök munkáját - adta hírül a Gyöngyösi Városi Televízió.


Közösségi funkciók