3 °C

 
 
Fantasztikus magyar teljesítmény a királyetapon!

Az összetettben élen álló lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie királyetapját, a kékestetői célba másodikként Dina Márton, a harmadik helyen pedig Valter Attila ért be, az utolsó szakasz előtt ez lett az összetett élcsoportjának sorrendje is.

Tour de Hongrie - segítséggel a csúcsra

A magyar kerékpáros körverseny történetében kilencedik alkalommal rendeznek hegyibefutót hazánk legmagasabb csúcsán, Kékestetőn. A június 15-én, szombaton délután megrendezendő programot több gyöngyösi szervezet és vállalkozás is támogatja.

Üzemi próbák - sötétebb lesz a füst

Visontán a Mátrai Erőműben befejezéséhez közeledik – az éves karbantartási program részeként - az V. számú 232 MW-os blokk kisjavítása, a napokban megkezdődtek az üzembe helyezési munkálatok, a hideg és meleg próbák.

A könyv gyöngyösi ünnepe

Idén először Gyöngyös is nagy szabású szabadtéri rendezvénysorozattal készült az Ünnepi Könyvhétre. Az olvasást népszerűsítő programok az önkormányzat főszervezésében, a Mátra Művelődési Központ, a Líra Könyvesbolt és a Vachott Sándor Városi Könyvtár támogató közreműködésével valósul meg.

Harmadfokú hőségriasztás

Az országos tisztifőorvos 2019. június 12. (szerda) 0:00 órától 2019. június 16. (vasárnap) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást ad ki.

Bővebben
22/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-ai ülésén rendeletet alkotott a Gyöngyös Város Építési Szabályzatáról szóló 3/2007.(II.19.) önkormányzati rendelet módosításáról.

21/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI 2018. ÉVI PÉNZMARADVÁNYÁRÓL.

20/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 9/2015.(II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

19/2019.(V.31.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. május 30-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL.

18/2019.(IV.26.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2019. április 25-i ülésén rendeletet alkotott GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSKÉPE VÉDELMÉRŐL szóló 16/2018.(III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Rendszerfejlesztés a vízműnél

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2018.07.31. kedd
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Elindult az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. háttérfolyamatainak és rendszereinek fejlesztése, ami a számlázást is érinti - áll a társaság közleményében.

     

    Az elmúlt időszakban elindult az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. háttérfolyamatainak és rendszereinek fejlesztése. A fejlesztéseknek köszönhetően hosszú távon az ügyintézés egyszerűbbé és gyorsabbá válik, így Ügyfeleink is könnyebben kaphatnak választ kérdéseikre, kéréseikre.

    Az informatikai rendszer átállása érinti a felhasználói tömeges számlák kibocsátását is.

    A számlázás egyes felhasználói csoportoknál már megkezdődött, amely folyamatosan kerül kiterjesztésre valamennyi Felhasználóra.

    Az eddig eltelt időszakban ki nem állított számlák kiküldésénél, illetve a fizetési határidők meghatározásánál Társaságunk arra törekszik, hogy a Felhasználók érdekeit a lehető legteljesebb mértékben figyelembe vegye.

    Az elkövetkezendő időszakban még nem a normál rendnek megfelelően kerülnek a számlák kiállításra, de a visszamenőleges időszak ki nem számlázott mennyisége nem egy számlában kerül majd kiterhelésre.

    Köszönjük a Tisztelt Felhasználók eddigi türelmét és megértését!

    Kérjük, hogy amennyiben a kézhez kapott számlákban, felhasználói adatokban bármilyen eltérést tapasztal, akkor azt Társaságunk felé szíveskedjen jelezni.

    ÉRV Zrt.


    Közösségi funkciók