3 °C

 
 
Korlátozások a Mátrában

Társas vadászat miatt ismét korlátozásokra kell számítani a Mátrában.

Több mint cukrászda

Ünnepélyesen is megnyitott Gyöngyös legújabb cukrászdája. A Fő téri vendéglátóhely a polgármester szerint hiánypótló lehet a városban. Ráadásul egy régóta sanyarú sorsú épület kapott ezáltal új funkciót.

Megtartotta alakuló ülését az Ifjúsági Kerekasztal

A fórumon meghatározták a következő negyedéves feladatokat, napirend volt az Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv éves feladatainak meghatározása, és egy közösségi tér létrehozását is megtárgyalták, amely már évek óta nagy hiány Gyöngyösön. A tagok szerint a Nádor utcai kúria lenne a legmegfelelőbb helyszín. Erről a január végi testületi ülésen döntenek majd.

Évnyitó, gyöngyösi kitüntetettekkel

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén Heves megye Gazdaságáért díjat vehetett át Palik Tibor, az ÉLPAK Zrt. vezérigazgatója.

Megújult a játszótér

Csaknem hárommillió forintból újították fel a Ringsted úti játszóteret. Új padok, hármas hinta, libikóka és barátságosabb környezet várja az itt élő családokat mostantól.

Bővebben
44/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott egyes önkormányzati rendeletek módosításáról, melynek keretében módosította - a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és a házszámok megállapításának egyes szabályairól szóló 13/2014.(IX.12.), - a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 18/2016.(V.27.) és - a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló 19/2016.(V.27.) önkormányzati rendeleteket.

43/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a LAKÁSÉRT ÉLETJÁRADÉK PROGRAMRÓL.

42/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról.

41/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. december 14-i ülésén rendeletet alkotott az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló 39/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

40/2017.( XI.24.) önkormányzati rendelet

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE a 2017. november 23-i ülésén rendeletet alkotott A HELYI ADÓKRÓL szóló 27/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Bővebben

Álláspályázat - művelődésszervező

Elküld Nyomtatás
Dátum: 2017.12.19. kedd
 
 
     

    Bezár
    Cikk küldés
     
     

    Gyöngyösi Kulturális és Rendezvény Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
    pályázatot hirdet GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ művelődésszervező
    munkakör betöltésére.

     

    A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

    határozott idejű 2020. február 25–ig tartó közalkalmazotti jogviszony

    Foglalkoztatás jellege:

    Teljes munkaidő

    A munkavégzés helye:

    Heves megye, 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.

    A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

    Színházi programok, kiállítások, Újévi Hangverseny, Városbál, Mátrai Bornapok, Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál, Szilveszter szervezése, lebonyolítása.

    Illetmény és juttatások:

    Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

    Pályázati feltételek:

    • Főiskola, művelődésszervező, andragógus, animátor vagy felsőfokú végzettség és szakirányú OKJ-s képesítés ,

    • közművelődési intézményben - Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,

    • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

    • Felhasználói szintű Internetes alkalmazások,

    • magyar állampolgárság

    • büntetlen előélet

    A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

    • Egyetem, művelődésszervező,

    • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás,

    • ECDL

    • pontos munkavégzés

    • B kategóriás jogosítvány

    Elvárt kompetenciák:

    • Kiváló szintű kommunikációs és szervezői készség, kreativitás,

    A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

    • részletes szakmai önéletrajz

    • erkölcsi bizonyítvány

    • végzettségeket igazoló okiratok másolata

    A pályázat benyújtásának határideje: 2018. január 15.

    A munkaviszony kezdete: 2018. február 19.

    A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Ferencz Mónika nyújt, a +36203219575 -os telefonszámon.

    A pályázatok benyújtásának módja:

    • Postai úton, a pályázatnak a Gyöngyösi Kulturális és Rendezvény Központ címére történő megküldésével (3200 Gyöngyös, Barátok tere 3. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: MMK/8//300/2017/KI , valamint a munkakör megnevezését: művelődésszervező.

    vagy

    • Elektronikus úton Ferencz Mónika részére a ferencz.monika72@gmail.com E-mail címen keresztül

    vagy

    • Személyesen: Ferencz Mónika, Heves megye, 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.

    A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

    • www.gyongyok.com - 2017. december 18.

    • www.facebook.com - 2017. december 18.

    • Ingyen Piac - 2017. december 22.

    A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.gyongyok.com honlapon szerezhet.


    Közösségi funkciók